És aztán,hogy magáról Indiáról és erről az utazásról is essen valami szó. Néhány gondolatot fűznék ehhez az egészhez, de még előtte hangsúlyoznám, hogy nem vagyok India szakértő. A véleményem is csak egy vélemény amit nem kötelező elfogadni és ezek is inkább csak afféle útközben szerzett benyomások. Szóval India hatalmas, kaotikus és vitathatatlanul szép, színes ország, de legfőképpen tömény. Mindig van valaki az aurádban. Valaki mindig mozog körülötted és valaki mindig beszél. Az utcákon valóban majdnem több az állat mint az állatkertben. Az ehhez való viszonyukat az jellemzi talán a legszemléletesebben amikor az egyik vallási szertartáson, minden gond nélkül egy kecske foglalt helyet mögöttem. Természetesen ajánlom mindenkinek akit érdekel, talán csak kivéve mondjuk a nászutasokat vagy romantikát keresőket mert ilyet itt azt nem sokat fognak találni. És persze azoknak sem akik azt hiszik, hogy India az egy olyan ország ahol az van amit mondanak. Nem egészen függetlenül attól, hogy itt azért valóban elég sok mindent mondanak. Az emberek tulajdonképpen barátságosak, kedvesek, többnyire szórakoztatóak, mosolyognak és tisztelik az idegeneket. Nyelv.Teljesen érthetetlen, de legalább hangosan beszélik. Angolul többnyire tudnak. Könnyű velük szóba elegyedni, kivéve a nőket mert ez teljesen lehetetlen. Nem árt ha egyszerű, rövid tőmondatokat használunk és semmilyen bonyolult gondolat menetet nem eresztünk el mert nem fogják érteni. És elsősorban nem azért mert hülyék, hanem azért mert számukra felfoghatatlan, hogy nekünk mindig van valami bajunk. Az ételek, ízletesek és finomak, a gyümölcs levek igaziak. Gondolom nem árulok el nagy titkot ha azt mondom nem egészen olyanok mint otthon. Mindenhol ettem, ittam akár még utcán is, de egyelőre még nem történt velem semmi szokatlan és azokkal sem akik velem utaztak. Persze erre nem árt azért oda figyelni, de teljesen felesleges folyamatosan tetőtől talpig fertőtleníteni magunkat, bármennyire is ez a kényszer képzetünk lenne. A táj kifejezetten szép és változatos, mint ahogyan az emberek egy része is. Viszont a kosz a mocsok és a szemét, néhány kivételtől eltekintve általános. Amire ugyan vannak mindenféle magyarázatok, de ezek engem nem tudtak meggyőzni és az általam eddig megismert országokéhoz képest, ez itt mindenképpen nagyon komoly szintet lépett. A környezet szennyezés hasonlatos a már előzőben leírtakhoz. A legjobb ha azt mondjuk, hogy az életformájukból adódóan mások a higiéniai szokásaik. Minden az utcán zajlik. Mindig történik valami, de tulajdonképpen nem történik semmi soha.A káosz csak látszólagos,minden működik. A közbiztonság jónak mondható emiatt nem kellett aggódnom sehol. Bár az utca képe és a közlekedés európai számára szokatlannak, veszélyesnek tűnhet. Közlekedési táblák, zebra vagy más ilyesmik nagyon nincsenek. Egyrészről azért mert nem ismernék fel ezeket, másrészről pedig azért mert úgysem tartanák be azok jelzéseit. Tehát ezért teljesen feleslegesek. Vásárlás. Minden olcsó és minden van. Szép és értékes dolgok is. Vásárolni pedig akár még kulturáltan, diszkréten is lehet.
Vallás, spiritualizmus. Tulajdonképpen az emberek nagy része ezért érkezik ide. A kíváncsiság mellett részben engem is ez hajtott, de ennek húzását, annak ellenére, hogy az ember lépten nyomon ebbe botlik bele, Váránaszit kivéve, még sem éreztem, de nem kétlem , hogy van ilyen. Mint ahogyan azt sem hogy talán néhányunknak valóban ez lehet az útja, viszont szerintem a többség csak piszkálgatja ezeket a dolgokat és a szomszéd kertjében kutakodik.Találkoztam szentemberekkel is, de az én nézőpontom szerint csak egy koldus volt ő is. Az, hogy a különböző vallások képviselői békében, példa értékűen élnének egymás mellett nem igaz! Nagyon leegyszerűsítve a helyzet az úgy néz ki, hogy a hinduk utálják a buddhistákat. A buddhisták meg a hindukat. A muzulmánokat pedig mindenki. A szögesdrótok vagy a fegyveresek sem a majmok miatt vannak. Taj Mahal. Valóban olyan amilyennek mondják: lélegzetelállító! Viszont “csak” ezért pont ide nem jöttem volna és annak ellenére, hogy fél India ebből él ezt a lehetőséget nem tudják igazán kimaxolni. Amennyiben viszont mégis erre járnánk az úgynevezett "bébi" Taj Mahal szintén kötelező gyakorlat. Már csak azért is mert hát régebbi, ez volt az első fehér márvány épület és a Taj Mahalt is ennek a mintájára építették.
Gazdaság. A mutatók és a számok nagyon szépek, viszont az, hogy ezen a téren ugyanaz, vagy valami hasonló várható mint Kínában, belátható időn belül nem fog megtörténni. Persze nagyon valószínű, hogy nem ez az ország legfejlettebb része és máshol valami teljesen más van, mert itt olyan mintha többnyire évszázadok óta állna az idő.
Mi az ami a legjobban tetszett? Természetesen elsősorban maga India, már amennyit én láttam belőle. Aztán maga az indiai ember. Delhiben a Szikh templom, ahol állítólag naponta százezer embert etetnek ingyen, köztük aznap minket is. Az Elhagyott évszázados szentélyek, paloták, templomok. Vonaton utazni Indiában. Nagyon jókat lehet enni, és még annyi minden más is, de mindennél sokkal jobban az, hogy egy idő után beszippant ennek az egész koszos, kaotikus, színes és spirituális masszának az örvénye mindennel együtt. Hindukkal, muzulmánokkal, minden más egyéb népséggel, Delhivel, elefántostul, Gandhival, klór meszestül, vonatottal, tehenestül, döglött kutyával, csakrástul, tandoori csirkésen, gyömbér teával, büdösen és éhesen úgy ahogyan vagy! Amikor már egy idő után nem tudod, bár nyilván van neve, melyik városban vagy és nem is érdekel és ennek már jelentősége sincsen. És még hosszan sorolhatnám, de nem teszem Inkább mondom helyette azt ami nagyon nem tetszett. A turisták lehúzásának minden eddigi mértéket meghaladó pofátlansága. A pénz folyamatosan áramlik minden irányban. Indiai kísérőnk még a WC- nél is vissza húzza a neki járó jutalékot, de azonnal dob valamit a koldusnak is. A korrupció ázsiai mértékkel nézve is nagy méreteket ölt, úgy mondanám, hogy a néplélek része. Aztán pedig a hivatalosan már nem létező kaszt rendszer illetve ennek maradványai aminél kevés visszatetszőbb dolgot tudok mondani.
Szállodák, vonat, taxi, belföldi repülés /bár egyszer úgy letették a gépet, hogy azt hittem leestünk/ a vártnál lényegesen jobb, bár nyilván ez pénztárca függő is. Időjárás. Januárban itt is tél van, ami 24-28 Celsiust jelent,ennél később csak melegebb lehet, napsütés. Éjszakák hűvösek. Eső nem valószínű, utazni tökéletes.
És aztán végül, de abszolút nem utolsó sorban a végállomás! Egy másfél milliós, ősi város ami a Gangesz bal partján ott ragadt a koszban és a középkorban. Az egyik legszentebb és legspirituálisabb hely a világon, mindenféle vallástól függetlenül. Itt van a hinduk szent folyója, valahol itt született és világosodott meg Buddha. Itt van az Arany templom és a Nepáli is. Hinduk, muzulmánok, zsidók, keresztények, buddhisták és még fogalmam sincs, hogy mennyi mindenki és mennyi minden más! Minden utca sarkon egy komplett vallás történelem. A non+ultra, ahonnan nincs tovább! Váránaszi vagy ahogyan az angoloknak jobban tetszett Benares! A hely ami egyidős Ninivével és Babilonnal.A hely ami mindenen és mindenben, mocsokban, turistában, bénában, nyomorékban, leprásban, pénzben, szarban, szent tehénben, élőben, holtban, vallásban, korban, bűzben, túl tesz mindenen és mindenkin ami Indiai. Nincs mit tovább ragozni mindent leírtak már róla! Persze,hogy azért tovább árnyaljam a képet, a pénz vagy az ha valakinek haszna van valamiből mindent felül ír itt is. És van még itt egy rakás egzaltált nyugati turista a megvilágosodást vagy fogalmam sincs mit keresve. Megint mások sokan akik ki tudja, hogy mikor vesztek el ebben az egész rengetegben. Akik már-már olyanok maguk is mint az indiaiak és mivoltukat is eltagadják, de elárulják őket európai arcvonásaik. Pedig hindu nem lehet senki, annak születni kell.
És ha valaki azt kérdezné,hogy mindez megéri-e az időt, fáradtságot, energiát és a pénzt? Határozottan azt tudom mondani, hogy igen, bár még ennek az egésznek ülepednie kell. Sokan beleszeretnek egy életre vagy nagyon megutálják. Én magamról egyiket sem tudnám elmondani és egyelőre még azt sem tudom, hogy visszajönnék-e? Bár így röpke két hét távlatából már elég valószínűnek tartom ezt. Remélem sikerült kedvet csinálnom! Jó utat mindenkinek! 😉 |
Tisztelt Utazási Iroda,
nagyon köszönöm segítségüket, az indiai út lenyűgöző, jól szervezett, tökéletesen kigondolt volt, és a csoport is többnyire összetartott.
Ezzel szemben a kísérőnk hozzáállása mélyen alulmúlta a várakozásokat. Ezt mondják azon utastársaink is, akik már többször vettek részt AB Agro úton más idegenvezetővel, és hozzájuk is hasonlítják. Ha az indiai idegenvezető nem kompenzálta volna, akkor valószínűleg több útitársunkkal együtt kártérítést kérnénk hibás teljesítésre hivatkozva az általa okozott kellemetlenségekért. Az illető szakmai és emberi hozzáállása egyaránt felháborító, amit az utolsó napig próbáltunk higgadtan és ésszel kompenzálni és kiiktatni, néhol ignorálni, de a végén mégis robbant a bomba.
Az egyértelműség kedvéért Lőcsei Pál Zoltánról van szó.
Már Budapesten, a reptéren fel kellett hívnunk, hogy megtaláljuk, mert nem volt látható a tábla a kezében, és valakivel beszélgetett, nem törődve az utasokkal. Nála volt fotó rólunk, de ez persze lényegtelen is...
Az iratokat átadta, semmi több infót nem kaptunk, azt mondta majd bent találkozunk. Elhagytuk Budapestet, 5,5 óra múlva megérkeztünk Dubaiba, vártunk 5 órát a reptéren, majd újabb 3,5 óra repülés után leszálltunk Delhiben, út közben néhany útitársunkat felfedeztük a gépen, őt azonban Delhiben láttuk először, amikor a többiekkel együtt megvártuk őt...
A csoportot sem az elején, sem később nem fogta össze, nem volt bemutatkozás, nem érdekelte senki.
Közönyös, cinikus, lenéző, tudálékos, érzéketlen, és igen határozatlan volt mindvégig. Határozottságot csak a nála "lejjebb való" helyiekkel szemben tanúsított, azt viszont elég méltatlanul. Indiáról benfennteskedő oktalansággal és szinte érdektelenséggel beszélt, úgy tűnik nem érzi, unja, és noha némi kopott lexikális tudása van, az is igen pontatlan, és India lényegéhez nem segít eljutni. Nem tudja például, hogy Shiva fia Ganesha, tovább ne is menjünk... Még annyi fáradságot sem vett, hogy a látnivalók előtt legalább a rövidtávú memóriájában megpróbáljon pár konkrét nevet elraktározni az adott épület kapcsán.
A lótusz templomnál néhány közhelyes mondatot mondott a bahai vallásról, majd hozzátette, hogy az egész csak egy üres terem, nincs bent semmi. Azt a praktikus dolgot nem mondta, hogy vigyük a papucsunkat, hogy ne fázzunk fel, és felvezetésével kis híján ellehetetlenítette az öröm megélését, amit a hely okozott. Szerencsére a hely építészetileg és spirituálisan is lenyűgöző, ha nem hagyjuk elvenni tőle a kedvünket.
Azt sem mondta meg mi vár ránk utána, mikor indulunk tovább, így a csoport szétesett, kifejezetten kérnem kellett, hogy ezeket a továbbiakban előre mondja el egy-egy megállásnál.
Az első kint töltött éjszaka után magyarországi híreket kezdett olvasni az indexről a mikrofonba, kétszer kellett megkérjem a közfelháborodásra is tekintettel, hogy hagyja abba a saját rendszerében fontosnak tűnő és egyéni színezetű hírmondást, hisz kikapcsolódni jöttünk, és Indiára szeretnénk hangolódni, nem az otthoni politikára.
Agrában a szállodába érve előttünk kérdezte meg a recepción, hogy melyik a legjobb szoba, és azt a kulcsot tette zsebre a többi kiosztása előtt. Ez után a vacsoránál szintén általunk hallhatóan reklamált a szobája minőségéért...
Mindenre azt mondta már előre, hogy semmi különös, szinte minden iránt érzéketlen, a helyiekkel pedig arogáns és fájón tiszteletlen volt.
A csoport alapvetően összetartott vele szemben, és alkalomról alkalomra kiharcoltuk, hogy hagyjon némi szabad időt is a szállodába rohanás helyett, így is minden nap bőven maradt időnk vacsorázni és pihenni. Ha ő unja, nem kell eljönni egy kíváncsi és befogadó csoporttal a világ másik szegletébe azt mondani, hogy nincs ott semmi. Még a Taj Mahalra is annyi megjegyzése volt, idegenvezetőként, hogy "nézzék meg, valójában közelről nem is olyan szép".
A kőberakások és márvány faragások mívessége nyilván nem számít neki...
A vonatra szállásnál rettenetes hangulatot teremtve szét szekálta indiai kísérőnket, majd elsőként felszállt, és meg sem nézte, hogy mi is feljutottunk-e az elindulás előtt.
Többszöri kérésünk ellenére sem volt hajlandó a sort zárva haladni sereghajtóként, elkószált, bekeveredett a csapatba, indiai vezetőnk pedig afféle pulikutyaként terelte a csapatot, vezette, mesélt, majd szaladt a végére is. Mindeközben Pál parancsolgatott neki fájóan méltatlan hangnemben, sokszor alaptalan kritikus és cinikus megjegyzéseket téve rá a csoport tagjai felé.
Reggelente utolsóként érkezett, igyekezett minél többet pihenni, velünk való egyeztetés nélkül mondott nemet a helyi srác javaslataira. Amit elcsíptünk, azt kiharcoltuk magunknak, és látjuk, hogy egytől egyig Manishnak, a helyi srácnak volt igaza. Szerencsére Jaipurban is elcsíptük ezt a beszélgetést, mondtuk, hogy mi szeretnénk időben indulni, és valóban, mire az elefántok hátára felültünk, mögöttünk többszáz fős sor nőtt.
Khajurahoban szokás szerint zsebre vágta a "legjobb szobát", majd csapatvezetőként kihisztizte (szó szerint!) magának, hogy kapjon ingyen wifit, mivel az "neki jár". Mindezt olyan gesztusokkal, hogy szégyelltünk mellette a csoport tagjai lenni. Amikor megkérdeztem, hogy egy utalás elintézéséhez megoszthatjuk-e az internetet, azt mondta, hogy 250 rúpiáért kapható internet kód a recepción...
Amikor a csoport összegyűlt az általa kitűzött időpontban, ő még utasként fényképeztette magát a templomoknál...
A templomokból a reptérre indulva pánikban kurjantott Manishnak, hogy baj van, vissza kell menni a szállodába, mert ott maradtak az összegyűjtött útlevelek. Ez volt az első pillanat, amikor érzelmet (rémületet) láttam rajta. Amikor a szálloda előtt megálltunk, utastársunk kérdésére azt válaszolta, hogy "nem voltak még kész a fénymásolással a recepción, és ezért jöttünk vissza". Igazi jóember.
A reptéren a teljes csoport a repülő utolsó 3 sorába kapta a helyet, őt és a térdprotézissel utazó csoporttársunkat is beleértve. A saját helyét reklamálva elcserélte a szárny fölé, 10 sorral a csoport elé, mással nem foglalkozott, így mi együtt élvezhettük a tőle való távolságot.
Varanasiban sem volt semmi különös, de a máglyáknál, ahol tiltották a fotózást, és csoporttársaink fizettek 100-100 rúpiát, hogy közel mehessenek a tűzhöz, ő trükkösen hátra maradt, majd egyedül somfordált utánuk ingyen, néhány képet is kattintva.
Az utolsó estéért az utazási irodáért sem illeti dícséret, 4 embernek egy két àgyas szobát adni 2 törölközővel 2 órányi időtartamra 5,5 + 3,5 óra repülés előtt, hogy még 5 órát várjanak a reptéren, nem szerencsés... Ha elhangzott volna a kérdés, hogy valakinek megér-e egy saját szoba pár dollárt, biztos többen kaptak volna rajta.
Mindenesetre én előre foglaltam egy külön szobát kettőnknek, és két utastársunkkal összebeszéltünk, hogy így nekik is lesz kettejüknek egy szoba 2 órára, mi meg alszunk kicsit hosszabban a reptérre indulás előtt.
Ekkor jött a fekete leves. Pál közölte, hogy ilyen nincs, a két utastárs be kell menjen másik kettővel együtt, mivel csak mi vettünk magunknak külön szobát, így az van, amit ő mond.
Kis matek: az iroda 16 utas + 1 kísérő részére vett 4 szobát. Az elsőbe felmentek öten, a másodikba is öten. Maradtunk 7-en 2 irodai szobára. Mi ketten elmentünk az extra fizetettbe, mardtak öten a 2 szobára. Vajon ki lett volna a másik szobában, ha négy utas egy szobába lett volna kényszerítve? Na itt már emelt hangra volt szükség, hogy hátráljon az agyaraival, engem viszont úgy felbosszantott, hogy hosszan nem tudtam elaludni. Felháborító.
Ezt követően már csak egyszer láttuk, de az is említésre méltó. Delhiből a köd miatt egy óra késéssel szálltunk fel, ezért Dubaiban 70 percünk maradt átszállni. A csoport többi tagja hozzám fordult, hogy együtt igyekezzünk a csatlakozáshoz.
Dubaiban bevártuk egymást, a Pál mellett utazó csoporttársakat is, ő viszont nem jelent meg. Mind a 16-an együtt átmentünk a biztonsági ellenőrzésen, elrobogtunk a buszokig, kimentünk a gépre. Pál két busszal később, az utolsó busszal jött a fedélzetre, azonban se nem köszönt, se meg nem kérdezte, hogy megvagyunk-e.
Vele szemben Manish Tanwar - Miki szerencsénkre csodálatosan állt helyt. Szereti az országát, választékosan és jól érthetően beszél magyarul, igazi kincs, hogy valóban indiai szemmel mutatja meg országát. Olyan piacra vitt el minket, ahova turisták kevéssé jutnak el, több dolgot segített megkóstolni, amit biztonságosnak ítélt, és valóban nem lett semmi bajunk. Olyanokat mesélt, amik valóban segítenek ráérezni a kinti világra, életre, kultúrára... Tiszteli a turistákat, tiszteli embertársait, nyíltan beszélt alsó származásáról, a helyi életről, hitről, és mindenről, amiről kérdeztük. Vezetett minket egy úton, hagyta, hogy élvezzük, elegendő információt adott, de nem volt terhes vagy sok.
Igazi figyelmes vezető volt, aki mindeközben megadta a tiszteletet az őt mélyen lenéző magyar vezetőnek is, akkor viszont beleállt nehéz helyzetekbe is, amikor a csoport érdeke azt kívanta. Segített eligazodni, érteni, érezni ezt a világot.
Kosztolánczy Gábor |
