|
|||
|
|||
|
Kína |
|
|
Időzóna: GMT+8
Főváros: Peking
Terület: 9.596.961 km2
Népesség: 1.261.832.482 fő
Népsűrűség: 133 fő/km2
Népcsoportok: han-kínai (92%), csuang, ujgur, huj, mandzsu, tibeti, mongol, koreai
Közigazgatási beosztás: 23 tartomány,
Fekvés: Kelet-Ázsia, határos a Kelet-kínai-tengerrel, a Sárga-tengerrel, a Koreai-öböllel, a Dél-kínai-tengerrel, Észak-Korea és Vietnam között helyezkedik el.
Országhívószám: 86
Autójelzés: VRC
Elektromosság: 220 V, 50 Hz
Államforma: népköztársaság
Hivatalos nyelv: mandarin kínai
Beszélt idegen nyelvek: kínai, angol
Vallások: buddhista (80%), taoista (4%), muszlim, protestáns
Hivatalos pénz: 1 jüan = 10 jiao = 100 fen
Legfontosabb iparágak: vas-, alumínium- és színesfémkohászat, acélgyártás, gépgyártás, építőanyagipar, vegyipar, textil-, élelmiszer-, fa-, papír-, bőripar, atomipar, cukorgyártás, húsipar
Vasúthálózat hossza: 65.650 km
Úthálózat hossza: 1,21 millió km
Bevezető:
Kína nemcsak egy hatalmas ország, hanem egy teljesen külön világ is. Elhagyatott, sivatagos, félsivatagos területeken nomád pásztorok élnek, nyomorúságos körülmények között parasztok milliói rizst termelnek, miközben a nagyvárosokban fejlett fogyasztói társadalom kezd kialakulni. Az ország vezetői évtizedeken át próbálták a Föld színéről eltörölni a többezer éves kultúra emlékeit, monumentális építészeti terveikkel tönkretenni a természetet, de szerencsére ez teljes egészében nem sikerült nekik. Az ország varázslatos látnivalókkal, egy teljesen más kultúrával várja az évről-évre egyre nagyobb számban érkező turistákat. Az egész országot természetesen nem lehet pár hét alatt megismerni, de hála a rengeteg látnivalónak, rövid idő alatt is rengeteg élménnyel gazdagodhat az utazó.
Környezet, éghajlat:
Kína a Föld harmadik legnagyobb és egyben a legnépesebb országa. Északról Mongólia, nyugatról Tibet és a Himalája, keletről a Keleti- és a Kínai-tenger határolja. 23 tartományra, 5 autonóm területre és 4 speciális adminisztrációs területre van felosztva. Felszíne rendkívül változatos, óriási, termékeny síkságok találhatók a nagy folyók völgyeiben, a Taklamakán sivatag uralja a belső országrészt, a Belső-Mongóliai felföld, a Yunnan-Guihbou felföld és a Himalája zárja le északról illetve délnyugatról az országot. Az éghajlat is nagyon változatos. Az északi országrészben telente nem ritka a 40 fokos hideg sem, nyáron ugyanakkor jóval 30 fok fölé is kúszhat a hőmérő higanyszála. A délkeleti partvidéken a nyár meleg és párás, ősszel gyakoriak a tájfunok. A legforróbb terület a Turpán-fennsík, itt gyakran van 40 foknál is melegebb.
Történelem:
A kínai emberek 5000 éves történelemre hivatkoznak, melynek kezdetei a mítoszok és legendák világába vezetnek, miközben ez a történelem nem más, mint a dinasztiák láthatóan végtelen sorozata. Az első dinasztia neve Xia volt, létezése már régészetileg igazolható. Valószínű, hogy i.e. 2200 és 1700 között uralkodtak tagjai. Számos legenda maradt fenn róluk. Istenszerű uralkodóknak és császároknak tartották őket, akik ajándékul adták az élet, a vadászati és mezőgazdasági ismeretek jutalmait. A következő dinasztiák igazolt létezése hasonlóan bizonytalan, de egyre inkább világosabbá vált a létük, olyan mezőgazdasági társadalmak létezését igazolva, melyek az ősök imádatának egyféle formáját gyakorolták.
A Zhou időszak (i.e. 1100-221) alatt jött létre az a tartós politikai koncepció,amely a "mennyország meghatalmazottja"-ként tartotta az uralkodókat, ez a cím biztosította az irányítás jogát, tagadta a rosszat és a korrupciót. Ezek a nézetek támasztották alá azt a későbbi taoista nézetet, hogy a mennyország a rosszallását olyan természeti katasztrófákon keresztül fejezi ki, mint földrengések, árvizek, és a bogarak inváziója. A taoizmussal együtt tűnt fel a Zhou időszakban a konfucianizmus is.
A kínai nép először a Qin dinasztia (i.e. 221 – i. sz. 205) alatt egyesült egyetlen császársággá. Ez a korszak hagyta örökségül azokat az adminisztratív intézményeket, melyek a kínai állam jellemzői maradtak a következő 2000 évben. A központosított hatalom bevezetésén kívül ez a dinasztia szabványosította a súlyokat és mértékeket, valamint az írás rendszerét; a Nagy Fal építését is ebben az időszakban végezték.
A későbbi Han dinasztia (i.sz. 206-220) a konszolidáció és terjeszkedés időszakát hozta, amikor az országot körülvevő "barbárokkal" való találkozás katonai konfliktusokat és kereskedelmi kapcsolatokat eredményezett. A későbbiek folyamán a császárság három királyságra, majd később további királyságokra és területekre bomlott, melyek között hatalomért való versengés folyt. Furcsa módon ezekben a háború sújtotta évszázadokban kezdett virágozni a buddhizmus és a művészetek.
A Sui dinasztia (589-618) alatt teremtődött meg az egység a káoszból, mindez a Tang dinasztia (618-908) alatt konszolidálódott. Ezt az időszakot általánosan a kínai történelem ragyogó korszakának tekintik. A birodalmat 300 tartományra és 1500 megyére osztották fel, ez a területi felosztás létezik a mai napig is. Katonai győzelmek újra biztonságossá tették a Selyem Utakat, és egyre jelentősebb külföldi kapcsolatokat hoztak létre Perzsiával, Indiával, Indonéziával és Japánnal. A Tang dinasztia alatt virágzó buddhizmus két iskolára oszlott: Chenre (Zen) és Tiszta Vidékire (Kínai Buddhizmus).
A következő dinasztia, a Song (960-1279), újra központosította a hatalmat. Az országot két részre, északi és déli songra osztották fel. Emellett az erős kormányzatáról, a konfuciusi tanítás megújításáról, a polgári irányítású közigazgatásról, a vidéki és kereskedelmi forradalomról lett ismert a dinasztia. (Ugyancsak a 13. század volt az az időszak, amikor Parco Polo számos prosperáló városról számolt be.)
A Yuan dinasztia (1271-1368) mongol irányítását Kubla Kán, Dzsingisz Kán mongol vezér unokája valósította meg. A mongolok a mai Peking helyén építették fel a fővárosukat, és a katonai rendszerük szerint valósították meg az ország közigazgatását. A kínaiakat harmad- és negyedrangú polgároknak minősítették le, és így nem volt meglepő, hogy a 14. század közepén az országot felkelés rázta meg. A káoszból felemelkedve egy Hongwu nevű kínai buddhista szerzetes alapította a Ming dinasztiát (1368-1644), Peking és Nanjing fővárosokkal. Ebben az időszakban alakult ki Kína tengeri flottája, mellyel expedíciókat szerveztek Délkelet-Ázsiába, Perzsiába, Arábiába és Kelet-Afrikába.
A kínai tengerparton, 1516-ban horgonyt vető első európai hajók portugálok voltak, akik 1557-re kereskedelmi missziót hoztak létre Makaó szigetén. Csak 1760-ban bukkantak fel mások is, akiknek sikerült hozzájutniuk Kína piacához. Az angolokkal, hollandokkal és spanyolokkal való kereskedelemre a kínai hatalom egy Cohong nevű monopolista testületet hozott létre, amely arra szolgált, hogy távol tartsa a külföldieket a pekingi politikai hatalomtól. A kereskedelem Kína javára virágzott, mivel az angolok tea-, selyem- és porcelánimportja messze meghaladta a kínaiak gyapot- és fűszervásárlásait. 1773-ban a britek úgy döntöttek, hogy egyensúlyba hozzák a kereskedelmi mérleget, az ópium vásárlását bátorítva, mely a későbbiek folyamán az ország vesztét is okozta. A kínaiak által 1839-ben ellopott, 20 ezer ópiumtartály okot szolgáltatott az angoloknak arra, hogy katonai jelenlétet biztosítsanak Kínában,1840-ben pedig kitört az Ópium Háború.
A harcok és a britek javát szolgáló egyezmények eredményezték Hong Kong kiszakítását, valamint a Nanjingi Szerződés aláírását, és későbbi megsértését. Az ebben az időszakban uralkodó Quing dinasztia ezen végső éveit Dowager Wu Cixi császárnő irányította, aki konzervatívan, az ősi jegyek megtartásával szerette volna népét irányítani. Ez lázadást és polgári nyugtalanságot váltott ki, illetve biztosította a nyugati hatalmaknak a lehetőséget arra, hogy Kínát övezetekre ossza fel. Az USA által támogatott szabadkereskedelmi "Nyitott Ajtók" politikájának bevezetésével egyre inkább külföldi irányítás alá került az ország. Kína gyarmati birtokai rövidesen eltűntek, mert Vietnam, Laosz és Kambodzsa Franciaországnak, Burma Angliának, Korea és Tajvan Japánnak jutott.
A 20. század első fele a tökéletes káosz időszaka volt, amely során a hatalomért a különböző erők versengtek. Értelmiségiek egy új filozófiát kerestek a régi konfuciusi rend felváltására, ezzel szemben a hadvezérek a császári hatalom megszerzésére tettek kísérletet. Sun Yatsen vezető Kuomintang pártja (KMT vagy Nemzeti Párt) biztos bázisra tett szert Dél-Kínában, így elkezdte egy Nemzeti Forradalmi Hadsereg (NRA) kiképzését.Terve az volt, hogy sikeresen felvehesse a harcot az északi hadvezérekkel szemben. Időközben azonban a szovjet Komintern képviselői és prominens kínai marxisták között elkezdődő tárgyalások a Kínai Kommunista Párt (CCP) létrehozását eredményezték 1921-ben. A CCP reményét, hogy csatlakozik a KMT-hez, szertefoszlatta Sun Yatsen halála és Chiang Kaishek kiválása a KMT-ből. Kaishek úgy döntött, hogy véget vet mind a növekvő kommunista befolyásnak, mind pedig az északi hadurak hatalmának, így 1928 közepére egy olyan nemzeti kormányt hozott létre Pekingben, melyben maga tartotta kezében mind a katonai, mind a politikai hatalmat. A kommunisták bázisát azok adták, akik a vidéki forradalomban hittek, és akik úgy gondolták, hogy a győzelem a vidék egyesítésében keresendő.
Mao Ce Tung, az időközben vezérnek kiáltott kommunista, Jinggangshan hegyeiben állította fel csapatait, magáénak tartva a gerilla hadviselés stratégiáját. 1930-ra a szegényes csoportokból egy 40 ezer fős hadsereg nőtt ki. Négy megsemmisítő hadműveletet indított Chiang a kommunisták ellen, melyet azonban minden alkalommal a kommunisták nyertek. Chiang ötödik hadművelete majdnem sikeresnek bizonyult, mert Mao csapata változtatott eddigi, megbúvó stratégiáján, és szemből szemben vonult a KMT ellen. A körülvett kommunisták úgy döntöttek, hogy visszavonulnak Jiagnxi tartományból, és északra mentek Shaanxi tartományba. Ez volt az ún. 1934-es Hosszú Menetelés, mely során az elindult 90.000 főből csak 20.000 jutott el a célba. Az út egy évig tartott, és 80 ezer km hosszú volt. Ezen időszak alatt a kommunisták felfegyverezték a parasztokat, és szétosztották a földeket. A menetelés alatt lett Mao a CCP kiemelkedő vezetője.
1931-ben Japán, kihasználva Kína belső viszályait, bevonult Mandzsúriába, és bábállamot hozott létre az utolsó kínai császár szimbolikus vezetésével. Chiang Kaishek nem tett elegendő lépést a japánok előnyomulásának megállítására, mert a kommunisták támadásaival volt elfoglalva, így Japán 1939-re lerohanta Kelet-Kína legnagyobb részét. A II. Világháború végére Kína polgárháborúba sodródott a KMT és a CCP közötti elkeseredett harc következményeként. Három nagy csata zajlott le 1948-ban és 1949-ben, amelyek során a KMT vereséget szenvedett, és csapataiból több százezer fő csatlakozott a CCP-hez. 1949. október 1-jén Mao Ce Tung bejelentette a Kínai Népköztársaság (PRC) megalapítását. Chiang Kaishek Taiwanba menekült az ország teljes aranytartalékával együtt. Az USA azonban továbbra is Chiang-t tekintette Kína törvényes képviselőjének.
A PRC számára az 1950-es évek az önbizalom évtizedét hozták. Katonák vettek részt a Koreai Háborúban, és harcoltak azért is, hogy megvédjék az új nemzetet a lehetséges amerikai támadással szemben. 1953-ra az infláció lefékeződött, az ipari termelés a háború előtti szintre állt vissza, végrehajtották a földek szétosztását és elindították az első Ötéves Tervet. A párt úgy erősítette meg irányító szerepét, hogy az embereket munkaegységekbe szervezte, felosztotta az országot 21 tartományra, öt autonóm térségre, két önkormányzatra (Peking és Shanghaj), illetve kb. 2100 vidéki kormányzatra. Az értelmiség rétegére "átneveltetés" várt , az írók és művészek erős ideológiai ellenőrzés alatt álltak. A párt irányításának talán legtragikusabb következménye Tibetnek a kínai erők által történő "felszabadítása" volt 1950-ben. A következő 20 év alatt Peking tétlenül szemlélte a tibeti szellemi vezető és 100 ezer követőjének kierőszakolt száműzetését, a hátrahagyott 1,2 millió ember halálát, illetve az értékes kultúra megsemmisítését. Még ma sincs vége ennek a rombolásnak.
A következő terv, a Nagy Ugrás, célja a megnövelt mezőgazdasági termesztés és a gazdaság rövid időn belüli, világszintre való emelése volt. A forradalmi lelkesedés ellenére a tervet meghiúsította a hatástalan vezetés és alacsony ösztönzés, és az árvizek, a szárazság. A Kulturális Forradalom (1966-1970) kihangsúlyozva Mao személyes szerepét az idézeteit tartalmazó kis piros könyvének kiadásával, az ellenzőinek megsemmisítésével és a Vörös Gárda felállításával kísérletet tett arra, hogy elvonja a figyelmet ezekről a problémákról. Egyetemeket és iskolákat zártak be, értelmiségeket gyilkoltak meg vagy börtönöztek be, kiadványokat semmisítettek meg, templomokat és rendházakat raboltak ki, eltüntették Kína feudális és kapitalista múltjának emlékeit.
A pekingi politikusok, egyfelől Csu En Laj, Teng Xiao Ping és a mérsékeltek, másfelől Mao felesége, Jiang Qing, által vezetett maoisták köré tömörültek. A radikálisok nagyobb befolyásra tettek szert, amikor 1976-ban Csu meghalt. A Jiang Qing és csoportja ellenes népharag tüntetéseket váltott ki a Tiananmen Téren, és annak brutális letörése vezetett Teng eltűnéséhez, akit az "ellenforradalmi" tüntetés megszervezésével vádoltak. Ünneplések törtek ki egész Kínában, amikor nyilvánosságra hozták az ún. Négyek Bandája (Jiang Qing vezette tömörülés) bíróság elé állítását. Teng 1977-ben visszatért a nyilvános életbe, létrehozva a CCP hattagú Állandó Bizottságát. Az országban szükség volt a modernizálásra és az ideológiai megújulásra. Teng vezetésével és az 1984-ben aláírt kínai-angol Közös Nyilatkozattal Kína elindult a gazdasági újjáépítés felé. A mezőgazdasági többlet esetében engedélyezték a világpiaci kereskedelmet, speciális gazdasági zónákat létesítettek Hong Kong és Tajvan közelében. A politikai reformok azonban nem hoztak sikert. A párttal szembeni általános elégedetlenség, a jelentős infláció és demokrácia iránti igény széleskörű társadalmi nyugtalanságokat váltott ki - és vezetett az 1989-es tüntetésekhez, amelyeknek következménye a véres Tiananmen téri öldöklés lett.
Miután az angolok végül is átadták Hong Kong kulcsait, Kínában az "egy ország, két rendszer" elve kezdett megvalósulni. Teng halálával és Jiang Zemin vezetővé választásával Kína új irányt vett. Kínai megfigyelők attól tartanak, hogy az ország részekre szakadhat a magas infláció, a hivatali korrupció, a lassú gazdasági növekedés és a stagnáló vidéki életszínvonal miatt. Hong Kong a cinikusok szerint gazdasági bajok elé fog nézni, mert Shanghaj és más városok kiaknázzák a legendás sziget erőforrásait.
Látnivalók:
Peking az ország fővárosa. Az egész országot innen irányítják, és itt döntenek a több ezer kilométerre élők sorsáról is. Az időzónákkal mit sem törődve a pekingi időt kell az egész országban használni, a pekingi dialektust kell beszélni, és az ügyes-bajos dolgokkal is ide kell fordulni. A leghíresebb látnivalók a Tienamnen tér, a Tiltott Város és a Nyári Palota.
Shanghai 15 órás vonatútra van Pekingtől, és az ország legnyugatiasodottabb városa. A város látnivalóinak nagy része a Puxi városrészben van. A leghíresebb a Qiuxia Pu és a Guyi park a Ming dinasztiából. Érdemes még megtekinteni a Tang és Long dinasztiák pagodáit is.
Hong Kong 1997-ben került vissza Kína uralma alá. A világ legforgalmasabb kikötője, és egyik legnagyobb pénzügyi központja. A brit fennhatóság ideje alatt sem veszítette el kultúráját, szokásait. Nagyon híres az itt rendezett Sárkány Hajó Fesztivál. A Disneyland és az Óceán Park a Föld legprofibb tematikus parkjai.
Xian valamikor a világ kultúrájának központja volt, az ókorban fejlettebb volt, mint a Római Birodalom. A város legnagyobb nevezetessége a 10.000 agyagkatona szobor, melyek katonás sorban, fegyverekkel, remekül kimunkált arckifejezésekkel védik a rájuk bízott dolgokat. Érdemes felkeresni a régi városfalat, a muzulmán negyedet és Banpo kőkori falvát is.
Macao nemrég került vissza Kína fennhatósága alá. A város a portugálok ideérkezése óta kultúrák találkozóhelye. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Szent Pál székesegyház, melyet olaszok terveztek, japánok építettek, portugálok használtak és melyet egy kínai tájfun döntött romba. A legszebb kilátás a városra az Erőd hegyről, vagy a Guia erődből nyílik. A látnivalókat a fenséges helyi konyha remekművei egészítik ki. A játékos kedvűek szintén előszeretettel keresik fel Ázsia Las Vegasát.
Gasztronómia:
A kínai konyha méltán világhírű, a legízletesebb specialitások azonban kizárólag éttermekben és szállodákban kaphatók, a hétköznapi étkezésben a híres kínai ételek nem szerepelnek. 4 különböző tájjellegű ételkészítési mód figyelhető meg az országban. A Mandarin és a Shandong Peking környékén hódít, és jellegzetessége, hogy köretként tésztát, illetve gőzölt kenyeret fogyasztanak. A kantoni és Chaozhou ételek félig főtt húsokból és zöldségekből állnak. A shanghai-i konyha a vörösre főtt ételekről, a szecsuáni pedig az erős fűszerekről híres. A tea a legkedveltebb alkoholmentes, a sör pedig a legkedveltebb alkoholtartalmú ital. A borokat csak az erős gyomrúaknak ajánljuk. Az égetett szeszek közül a legnépszerűbb a maotai, amely annyira erős, hogy üzemanyag helyett is használható.
Ünnepek, rendezvények:
Nemzeti Nap: október 1. A Kínai Újév beköszöntét februárban ünneplik, petárdákkal, tüzijátékkal és égbeszökő árakkal. A Lámpás Fesztivál, a híres oroszlán táncokkal, zárja az ünneplést. A Ching Ming a mi Mindenszentek ünnepünkhöz hasonló, és áprilisban ünneplik. Júniusban Hong Kongban tartják a híres Sárkány Hajó Fesztivált. Rengeteg vallási ünnepet is tartanak a buddhista vallás hívei, ezek közül a legnagyobbak: Guanyin születésnapja, Mazu születésnapja, a Szellemek Hónapja és a Hold Fesztivál.
Magyarország helyi képviselete:
Peking Nagykövetség
Magyarországi képviselet:
Budapest Nagykövetség
Forrás: Utazóna.hu http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%ADna |
|