Tisztelt Utazási Iroda,
nagyon köszönöm segítségüket, az indiai út lenyűgöző, jól szervezett, tökéletesen kigondolt volt, és a csoport is többnyire összetartott.
Ezzel szemben a kísérőnk hozzáállása mélyen alulmúlta a várakozásokat. Ezt mondják azon utastársaink is, akik már többször vettek részt AB Agro úton más idegenvezetővel, és hozzájuk is hasonlítják. Ha az indiai idegenvezető nem kompenzálta volna, akkor valószínűleg több útitársunkkal együtt kártérítést kérnénk hibás teljesítésre hivatkozva az általa okozott kellemetlenségekért. Az illető szakmai és emberi hozzáállása egyaránt felháborító, amit az utolsó napig próbáltunk higgadtan és ésszel kompenzálni és kiiktatni, néhol ignorálni, de a végén mégis robbant a bomba.
Az egyértelműség kedvéért Lőcsei Pál Zoltánról van szó.
Már Budapesten, a reptéren fel kellett hívnunk, hogy megtaláljuk, mert nem volt látható a tábla a kezében, és valakivel beszélgetett, nem törődve az utasokkal. Nála volt fotó rólunk, de ez persze lényegtelen is...
Az iratokat átadta, semmi több infót nem kaptunk, azt mondta majd bent találkozunk. Elhagytuk Budapestet, 5,5 óra múlva megérkeztünk Dubaiba, vártunk 5 órát a reptéren, majd újabb 3,5 óra repülés után leszálltunk Delhiben, út közben néhany útitársunkat felfedeztük a gépen, őt azonban Delhiben láttuk először, amikor a többiekkel együtt megvártuk őt...
A csoportot sem az elején, sem később nem fogta össze, nem volt bemutatkozás, nem érdekelte senki.
Közönyös, cinikus, lenéző, tudálékos, érzéketlen, és igen határozatlan volt mindvégig. Határozottságot csak a nála "lejjebb való" helyiekkel szemben tanúsított, azt viszont elég méltatlanul. Indiáról benfennteskedő oktalansággal és szinte érdektelenséggel beszélt, úgy tűnik nem érzi, unja, és noha némi kopott lexikális tudása van, az is igen pontatlan, és India lényegéhez nem segít eljutni. Nem tudja például, hogy Shiva fia Ganesha, tovább ne is menjünk... Még annyi fáradságot sem vett, hogy a látnivalók előtt legalább a rövidtávú memóriájában megpróbáljon pár konkrét nevet elraktározni az adott épület kapcsán.
A lótusz templomnál néhány közhelyes mondatot mondott a bahai vallásról, majd hozzátette, hogy az egész csak egy üres terem, nincs bent semmi. Azt a praktikus dolgot nem mondta, hogy vigyük a papucsunkat, hogy ne fázzunk fel, és felvezetésével kis híján ellehetetlenítette az öröm megélését, amit a hely okozott. Szerencsére a hely építészetileg és spirituálisan is lenyűgöző, ha nem hagyjuk elvenni tőle a kedvünket.
Azt sem mondta meg mi vár ránk utána, mikor indulunk tovább, így a csoport szétesett, kifejezetten kérnem kellett, hogy ezeket a továbbiakban előre mondja el egy-egy megállásnál.
Az első kint töltött éjszaka után magyarországi híreket kezdett olvasni az indexről a mikrofonba, kétszer kellett megkérjem a közfelháborodásra is tekintettel, hogy hagyja abba a saját rendszerében fontosnak tűnő és egyéni színezetű hírmondást, hisz kikapcsolódni jöttünk, és Indiára szeretnénk hangolódni, nem az otthoni politikára.
Agrában a szállodába érve előttünk kérdezte meg a recepción, hogy melyik a legjobb szoba, és azt a kulcsot tette zsebre a többi kiosztása előtt. Ez után a vacsoránál szintén általunk hallhatóan reklamált a szobája minőségéért...
Mindenre azt mondta már előre, hogy semmi különös, szinte minden iránt érzéketlen, a helyiekkel pedig arogáns és fájón tiszteletlen volt.
A csoport alapvetően összetartott vele szemben, és alkalomról alkalomra kiharcoltuk, hogy hagyjon némi szabad időt is a szállodába rohanás helyett, így is minden nap bőven maradt időnk vacsorázni és pihenni. Ha ő unja, nem kell eljönni egy kíváncsi és befogadó csoporttal a világ másik szegletébe azt mondani, hogy nincs ott semmi. Még a Taj Mahalra is annyi megjegyzése volt, idegenvezetőként, hogy "nézzék meg, valójában közelről nem is olyan szép".
A kőberakások és márvány faragások mívessége nyilván nem számít neki...
A vonatra szállásnál rettenetes hangulatot teremtve szét szekálta indiai kísérőnket, majd elsőként felszállt, és meg sem nézte, hogy mi is feljutottunk-e az elindulás előtt.
Többszöri kérésünk ellenére sem volt hajlandó a sort zárva haladni sereghajtóként, elkószált, bekeveredett a csapatba, indiai vezetőnk pedig afféle pulikutyaként terelte a csapatot, vezette, mesélt, majd szaladt a végére is. Mindeközben Pál parancsolgatott neki fájóan méltatlan hangnemben, sokszor alaptalan kritikus és cinikus megjegyzéseket téve rá a csoport tagjai felé.
Reggelente utolsóként érkezett, igyekezett minél többet pihenni, velünk való egyeztetés nélkül mondott nemet a helyi srác javaslataira. Amit elcsíptünk, azt kiharcoltuk magunknak, és látjuk, hogy egytől egyig Manishnak, a helyi srácnak volt igaza. Szerencsére Jaipurban is elcsíptük ezt a beszélgetést, mondtuk, hogy mi szeretnénk időben indulni, és valóban, mire az elefántok hátára felültünk, mögöttünk többszáz fős sor nőtt.
Khajurahoban szokás szerint zsebre vágta a "legjobb szobát", majd csapatvezetőként kihisztizte (szó szerint!) magának, hogy kapjon ingyen wifit, mivel az "neki jár". Mindezt olyan gesztusokkal, hogy szégyelltünk mellette a csoport tagjai lenni. Amikor megkérdeztem, hogy egy utalás elintézéséhez megoszthatjuk-e az internetet, azt mondta, hogy 250 rúpiáért kapható internet kód a recepción...
Amikor a csoport összegyűlt az általa kitűzött időpontban, ő még utasként fényképeztette magát a templomoknál...
A templomokból a reptérre indulva pánikban kurjantott Manishnak, hogy baj van, vissza kell menni a szállodába, mert ott maradtak az összegyűjtött útlevelek. Ez volt az első pillanat, amikor érzelmet (rémületet) láttam rajta. Amikor a szálloda előtt megálltunk, utastársunk kérdésére azt válaszolta, hogy "nem voltak még kész a fénymásolással a recepción, és ezért jöttünk vissza". Igazi jóember.
A reptéren a teljes csoport a repülő utolsó 3 sorába kapta a helyet, őt és a térdprotézissel utazó csoporttársunkat is beleértve. A saját helyét reklamálva elcserélte a szárny fölé, 10 sorral a csoport elé, mással nem foglalkozott, így mi együtt élvezhettük a tőle való távolságot.
Varanasiban sem volt semmi különös, de a máglyáknál, ahol tiltották a fotózást, és csoporttársaink fizettek 100-100 rúpiát, hogy közel mehessenek a tűzhöz, ő trükkösen hátra maradt, majd egyedül somfordált utánuk ingyen, néhány képet is kattintva.
Az utolsó estéért az utazási irodáért sem illeti dícséret, 4 embernek egy két àgyas szobát adni 2 törölközővel 2 órányi időtartamra 5,5 + 3,5 óra repülés előtt, hogy még 5 órát várjanak a reptéren, nem szerencsés... Ha elhangzott volna a kérdés, hogy valakinek megér-e egy saját szoba pár dollárt, biztos többen kaptak volna rajta.
Mindenesetre én előre foglaltam egy külön szobát kettőnknek, és két utastársunkkal összebeszéltünk, hogy így nekik is lesz kettejüknek egy szoba 2 órára, mi meg alszunk kicsit hosszabban a reptérre indulás előtt.
Ekkor jött a fekete leves. Pál közölte, hogy ilyen nincs, a két utastárs be kell menjen másik kettővel együtt, mivel csak mi vettünk magunknak külön szobát, így az van, amit ő mond.
Kis matek: az iroda 16 utas + 1 kísérő részére vett 4 szobát. Az elsőbe felmentek öten, a másodikba is öten. Maradtunk 7-en 2 irodai szobára. Mi ketten elmentünk az extra fizetettbe, mardtak öten a 2 szobára. Vajon ki lett volna a másik szobában, ha négy utas egy szobába lett volna kényszerítve? Na itt már emelt hangra volt szükség, hogy hátráljon az agyaraival, engem viszont úgy felbosszantott, hogy hosszan nem tudtam elaludni. Felháborító.
Ezt követően már csak egyszer láttuk, de az is említésre méltó. Delhiből a köd miatt egy óra késéssel szálltunk fel, ezért Dubaiban 70 percünk maradt átszállni. A csoport többi tagja hozzám fordult, hogy együtt igyekezzünk a csatlakozáshoz.
Dubaiban bevártuk egymást, a Pál mellett utazó csoporttársakat is, ő viszont nem jelent meg. Mind a 16-an együtt átmentünk a biztonsági ellenőrzésen, elrobogtunk a buszokig, kimentünk a gépre. Pál két busszal később, az utolsó busszal jött a fedélzetre, azonban se nem köszönt, se meg nem kérdezte, hogy megvagyunk-e.
Vele szemben Manish Tanwar - Miki szerencsénkre csodálatosan állt helyt. Szereti az országát, választékosan és jól érthetően beszél magyarul, igazi kincs, hogy valóban indiai szemmel mutatja meg országát. Olyan piacra vitt el minket, ahova turisták kevéssé jutnak el, több dolgot segített megkóstolni, amit biztonságosnak ítélt, és valóban nem lett semmi bajunk. Olyanokat mesélt, amik valóban segítenek ráérezni a kinti világra, életre, kultúrára... Tiszteli a turistákat, tiszteli embertársait, nyíltan beszélt alsó származásáról, a helyi életről, hitről, és mindenről, amiről kérdeztük. Vezetett minket egy úton, hagyta, hogy élvezzük, elegendő információt adott, de nem volt terhes vagy sok.
Igazi figyelmes vezető volt, aki mindeközben megadta a tiszteletet az őt mélyen lenéző magyar vezetőnek is, akkor viszont beleállt nehéz helyzetekbe is, amikor a csoport érdeke azt kívanta. Segített eligazodni, érteni, érezni ezt a világot.
Kosztolánczy Gábor |
