|
Dr. Antal András
|
2010-05-07 08:02:51 |
Tisztelt Varga László Úr és kedves felesége, Zsuzsa, Örömmel olvastuk e-mail-jüket, nagyon jóleső érzés hogy szép élményekben részesíthettük Önöket. Elismerésüket természetesen minden érintettnek tolmácsoljuk. Ami a borravalót illeti: ezzel tisztában vagyunk, hogy kényes dolog, de kérjük tessenek megérteni, Ázsiában az idegenvezetés - csakúgy mint például Amerikában - az úgynevezett borravalós szakmákhoz tartozik, ennek megfelelően a bérezése is, hogy finom legyek, nagyon visszafogott. Ugyan a helyi idegenvezető alkalmanként úgy tűnik, nem csinál túl sokat, de a háttérben azért bizony sok mindent intéz, azért hogy mindenütt flottul menjenek a programok. Ezt az utasok észre sem veszik, és ez így van rendjén. Sajnos ezen a szisztémán mi változtatni nem tudunk, ugyanakkor a magyar törvények értelmében arra sincs módunk, hogy előre borravalót szedjünk, ezért aztán a katalógusunkban illetve az utaslevélben szoktuk feltüntetni, hogy az adott országban körülbelül mennyi borravalót illik fizetni. Kérjük járuljanak hozzá, hogy levelüket ezzel a válaszzal együtt a honlapunk Vendégkönyvében megjelentethessük. Ismételten köszönjük megtisztelő bizalmukat. Várjuk Önöket a jövőben is. Nagyrabeszüléssel: Dr. Antal András igazgató |
|
|
Varga Lászlóné
|
2010-05-07 08:01:46 |
Tisztelt AB Agro Utazási Iroda!
A napokban érkeztünk haza Kínából. Az Önök szervezésében 2010. Április 16.-án indított 16 napos Kína nagykörút programon vettünk részt.
Szeretnénk megköszönni a csodálatos élményekben gazdag utazást! Életünk során már számtalanszor utaztunk más iroda szervezésével, de mondhatjuk ez az út minden szempontból megelégedésünkre szolgált. Jók voltak a programok.Mindent láttunk, amit érdemes volt megnézni. Fárasztó de nagyon tartalmas utazás volt. A szervezés, az országon belüli utazások, az időbeosztások,miszerint kevés volt a kihasználatlan idő,mind-mind remek volt. Talán a helyi idegenvezetők nem álltak mindig a helyzet magaslatán, de ezt a velünk utazó idegenvezetőnk nagyszerűen kompenzálta. Nagy Zoltán Attiláné Erzsike idegenvezetése elkápráztatott bennünket. Gyakorló utazóként bőven van összehasonlításunk másokkal. Ilyen profi idegenvezetővel ritkán lehet találkozni. Nagyszerűen kézben tartotta a csoportot. Mindig minden pillanatban jól reagált az éppen adódó problémákra. Biztonságérzete volt mindnyájunknak. Tudtuk és éreztük, bármi adódik, Ő biztosan megoldja. Határozott fellépésével a csoport érdekeit képviselte. Nagyon sokszor köszönhettük az Ő bátor fellépésének, hogy pl. az étkezések és ételek terén a csoport a lehető legjobb ellátásban részesüljön. A tárgyi tudása és a szünet nélküli információ áradat amivel megismertetett mindnyájunkat elismerést érdemel.Azzal, hogy a kínai történelem epizódjait összekötötte az éppen akkor aktuális Magyar illetve Európa történelmével, megkönnyítette számunkra a jobb megértést.
Talán egy észrevételt mégis megengednek! Nem csupán a mi véleményünk, hanem általánosan mondhatom, hogy a borravalót kikövetelő rendszer nagyon zavart mindnyájunkat.Sokszor felháborodás okozott, hogy a semmiért miért kell a helyi idegenvezetőnek bármit is honorálni? Talán, ha az Iroda ezt beleépítené valahogy a költségbe, akkor nem lenne ennyire vérlázító olykor-olykor. Félreértés ne essék, nem az ellen vagyunk felháborodva, hogy ha valaki jól teljesít ne kapjon jutalmat, de a helyi idegenvezetők csak a megbízásukat teljesítették és nem többet, amit mi az útiköltségünkkel gondolom fedeztünk.Kérem Önöket, hogy az utasok megelégedésére ezen változtatni szíveskedjenek!
Ami az Utazási Iroda teljesítményét illeti:
Gratulálunk és köszönjük szépen ezt a csodálatos élményt!
Ismerőseinknek és barátainknak is jó szívvel ajánljuk!
Tisztelettel : Varga László és felesége Zsuzsa |
|
|
Váczi Mónika
|
2010-05-05 17:38:10 |
Kedves Zsuzsa és András bácsi! GRATULÁLOK! Szerintem az egész csoport nevében kijelenthetem, hogy az üzbegisztáni körutazás fantasztikus volt. Mind látnivalóit, mind hangulatát tekintve. Megjegyezném még a kinti partner maximális hozzá állását a feladatokhoz, és dr Varga Bálint idegenvezető tudását és humorát, ami nélkül nem lett volna ilyen szuper ez az út. Sok sikert kívánok a továbbiakban és várjuk az újabb érdekes utakat pl. Azerbajdzsánt. |
|
|
dr. Radnai István
|
2010-05-04 14:59:12 |
AB Agro Utazási Iroda Vezetőjének
Az Irodájuk szervezésében 2010 ápr.23-i iráni körutazáson vettem részt. Mint szenvedélyes és sokat bejárt utazó szeretnék az uttal kapcsolatban egy megjegyzést tenni. Bár széleskörü elfoglaltságom miatt nagyon kevés az időm, szükségesnek tartottam hogy egyrészt Önöknek gratuláljak hogy olyan kitünő embert találtak idegenvezetőnek mint dr.Mari László, másrészt neki mondjak köszönetet a nagyszerü munkáért amivel a nem éppen könnyü iráni programot nagyfoku intelligenciával ismereteivel és hozzáállásával nemcsak probléma-mentessé de még szinesebbé is tette. És ezzel a Csoport minden tagja is egyetértett. Elismerésünket kérjük Mari doktorral is tudatni.
Üdvözlettel dr. Radnai István |
|
|
Hegedűs Hedvig
|
2010-04-10 18:21:01 |
2010 januárjában 2 hetes Brazilia-Argentina-Uruguay utazáson vettem részt az AB Agro szervezésében. Erről az útról csak szuperlativuszokban tudok irni. Az iroda tökéletesen állitotta össze az utat, a csatlakozások, transzferek flottul mentek. A csodálatos helyszineket, látnivalókat - Rio de Janeiro, Iguazu vizesés, Buenos Aires, illetve Montevideo - külön nem emelném ki, hiszen azok magukért beszélnek és mindenkinek látni kell. A szállások kiválasztása, szinvonala, az ellátás, a programok megszervezése és lebonyolitása egyértelműen az iroda hirnevét öregbitik. Első hallásra ijesztőnek tünt Rio felfedezése tömegközlekedéssel, de kiderült hogy igazi telitalálat volt. Az idegenvezető Dr Csomor Róbert helyismerete, felkészültsége és rátermettsége is hozzájárult ahhoz, hogy néhány nap múlva minden utas igazi "carioca"-nak (rióinak) érezte magát a csoportban. Külön köszönet az idegenvezetőnek, hogy megismertette velünk dél-amerika e térségének különleges hangulatát, érzésvilágát. Üdvözlettel és köszönettel Hegedűs Hedvig |
|