|
|||
|
|||
|
Grúzia |
|
 Időzóna: közép európai idő + 2 óra Főváros: Tbiliszi Terület: 69 700 km² Népesség: 4 630 831 fő Népsűrűség: 67 fő/km² Országhívószám: 995 Autójelzés: GE Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelv: grúz Beszélt nyelvek: orosz, oszét, örmény, azeri Hivatalos pénz: Grúz lari
Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás A népesség igen heterogén összetételű. Az 5,4 milliós népességből csak 3,7 millió a kaukázusi nyelvcsaládba tartozó grúz. Mintegy 400 ezer grúz él Azerbajdzsánban, Oroszországban, Észak-Oszétiában, Törökországban és Iránban. Grúzia nemzetiségei: grúz népcsoportok 70% (grúz [Kelet-Grúzia] 45%, mingrél [Nyugat-Grúz] 18%, adzsár [mohamedán grúz] 6%, szván 1%), örmény 8%, orosz 6%, azeri 6%, oszét 3%, abház 2%, görög 2%, ukrán 1%, egyéb 2% (kurd, avar, asszír, tatár). Vallások: grúz ortodox, szunnita muszlim (adzsár/abház), síita muszlim (azeri), orosz ortodox, örmény gregoriánus, görög ortodox. A lakosság túlnyomó többsége ortodox keresztény, 82% a Grúz Ortodox Egyház tagja. A szomszédos népekkel gyakori történelmi konfliktusok és a több felekezet együttélése ellenére Grúziában hagyományosan béke uralkodott a különböző vallásokhoz tartozók között és a vallási alapú diszkriminációnak nincs hagyománya az országban.
Grúzia nyelve A grúz nyelv a kaukázusi nyelvek, azon belül a dél-kaukázusi nyelvek csoportjába tartozó nyelv, amelyet Grúziában 3,9 millió ember (a népesség 83%-a) beszél, külföldön pedig még félmillióan (főleg Törökországban, Iránban, Oroszországban, az Egyesült Államokban és európai országokban). Grúzia hivatalos nyelve. Valamennyi grúz etnikai csoport irodalmi nyelve, azoké is, amelyek a grúztól elkülönült dél-kaukázusi (kartvéli) nyelvet beszélnek, mint amilyen a szván, a mingrél, vagy a láz. A kivrulit – amelynek külön nyelv voltát vitatják, ugyanakkor gyakran a zsidó nyelvek közé is sorolják – további húszezren beszélik Grúziában és 65 ezren más országokban (döntő részben Izraelben). Bonyolult toldalékrendszerrel rendelkező nyelv, amelyben egy szótőből több különböző szó képezhető. Más nyelveket beszélők számára viszonylag nehezen megközelíthetővé teszi, hogy a régión kívül nincsenek rokonai és saját írást használ. A grúz a dél-kaukázusi nyelvek közül a legerőteljesebb. E csoportba sorolják még a főként Északnyugat-Grúziában beszélt szvánt és mingrélt és a főleg a török fekete-tengeri partszakasz keleti részében beszélt lázt is. A szélesebb, kaukázusi nyelvek néven ismert csoportot eddig nem tudták élő nyelvek más csoportjaival rokonítani. Gazdaság Mezőgazdaság: Mezőgazdaságának "tradicionális" termékei a citrusfélék, a tea, a szőlő és a mogyoró. Ipar: Iparát jelenleg a mangánérc és a rézérc, bányászata, valamint az ital- és élelmiszer-ipar uralja. Az egyik legsúlyosabb probléma az energiahiány, mivel mindössze egyetlen számottevő vízerőműve van. A jövőben várható, hogy Grúzia a kőolajszállítás tranzitországává válik. Megkezdődött a Baku-Tbiliszi kőolajvezetékek építése, s így a Fekete-tengeren át új kőolaj-szállítási irányok alakulhatnak ki. Ez főként az USAnak és az EUnak az érdeke, ugyanis a Nyugat-Európa területére irányuló kőolajszállítások viszonylatában elkerülhetővé válna Oroszország. A fővárosnak fejlett kohászata, gépipara, textil-, élelmiszer-, elektrotechnikai és fafeldolgozó ipara van. Kutaiszi a Rioni partján épült város, ott, ahol a folyó kilép a termékeny Kolhidai-alföldre. A második ipari központ, a grúz acélipar fellegvára. Rusztavi a főváros elővárosa, kohászatáról és fémfeldolgozó iparáról nevezetes. Chinvali a Dél-Oszét Autonóm Tartomány fővárosa. Kereskedelem:
Közlekedés
ÉghajlatGrúzia éghajlata területéhez mérten szinte szélsőségesen változatos. Két fő éghajlati zónája van, amelyek határa a Likhi-hegység. Ez osztja keleti és nyugati részre az országot. A Nagy-Kaukázus hegylánca fontos éghajlatalakító tényező, mert elzárja az országot a hideg északi légáramlatok elöl. A déli Kis-Kaukázus ugyanakkor az Ázsia felől érkező forró és száraz légtömegek hatásaitól óvja Grúziát. Nyugat-Grúzia jelentős része a nedves szubtrópusi zóna északi határterülete, az éves csapadék itt 1000 és 4000 milliméter között van. A csapadék nagyjából egyenletesen oszlik el az évben, bár az ősz gyakran különösen esős. Az egyes területek klímája jelentősen függ a magasságtól, az alacsonyabban fekvő vidékek egész évben viszonylag melegek, a Nagy- és a Kis-Kaukázus lejtőin viszont hűvös, csapadékos nyarak és havas telek váltják egymást (sok helyen a hótakaró vastagsága gyakran a 2 métert is eléri). A Kaukázus legnedvesebb része Adzsária, ahol a Kobuletitől keletre elhelyezkedő Mtirala hegy évente 4500 milliméter csapadékot kap. Kelet-Grúzia éghajlata átmenet a nedves szubtrópusi és a kontinentális klíma között. A Fekete-tenger felől érkező nedves légtömegek és Közép-Ázsia száraz légtömegei egyaránt befolyásolják. A nyugati hatásokat részben blokkolják a Likhi és a Mesketi hegyláncai. Az éves csapadék jóval alacsonyabb, mint Nyugat-Grúziában, 400 és 1600 milliméter közt váltakozik, a régiótól függően. A legcsapadékosabb a tavasz és az ősz, a nyár és a tél száraz. Kelet-Grúzia jó részében a nyár forró (különösen az alacsonyan fekvő területeken), a tél pedig viszonylag hideg. A tengerszint feletti magasság itt is fontos szerepet játszik a hőmérsékleti viszonyok kialakításában. A 2000 méter feletti magasságokban még nyáron is gyakori a fagy. TörténelemAz i. e. 4. században Kaukázusi Ibéria és Kolkhisz királysága kulcsszerepet játszott a grúz nép kialakulásában. Később a Kaukázuson túl élő népek feletti uralomért az ókorban és a középkorban állandó küzdelem folyt a Perzsa és a Római, illetve a Bizánci, majd az Oszmán Birodalom között. A középkorban a 12–13. század, Tamara grúz királynő uralkodása jelentette Grúzia fénykorát. A 19. század közepéig tartó török-orosz, valamint a perzsa-orosz háború eredményeként a terület feletti ellenőrzést a 19. század végén az Orosz Birodalom szerezte meg. A független Grúziát 1918-ban kiáltották ki. Az ország függetlenségét 1920-ban Szovjet-Oroszország is elismerte, de 1921-ben az abháziai és adzsáriai felkelések leverésére szovjet-orosz csapatok szállták meg az országot, melynek következtében 1922-ben Grúz Szovjet Szocialista Köztársasággá vált. 1922 decemberében Azerbajdzsánnal és Örményországgal megalakították a Kaukázusontúli Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaságot, amely a Szovjetunió alapító tagja lett. 1936-ban vált szét a három köztársaság, és Grúziát a Szovjetunió egyik önálló tagköztársaságává nyilvánították. A Mihail Gorbacsov által 1991. március 17-én a Szovjetunió megújításáról kiírt népszavazást a grúz szovjet köztársaság bojkottálta, de Abházia lakosságának 52,3%-a, gyakorlatilag az összes nem grúz, részt vett rajta, és túlnyomó többségük (98,6%) az unió fenntartására szavazott. A március 31-én Grúzia függetlenségéről tartott népszavazást viszont a nem grúzok bojkottálták. A grúz lakosság nagy többsége Grúzia függetlenségét támogatta. Ennek nyomán 1991. április 9-én Grúzia kikiáltotta függetlenségét a korábbi disszidens, Zviad Gamszahurdia vezetésével. Gamszahurdia nagyon gyorsan népszerűtlenné vált, és decemberben a Grúz Nemzeti Gárda megszállta Tbilisziben a kormányzat hivatalait Tengiz Kitovani parancsára. Az államcsíny után néhány héttel, 1992 januárjában ő is lemondásra kényszerült. Eduard Sevardnadze korábbi szovjet külügyminiszter, akinek nagy szerepe volt a Szovjetunió lebontásában, váltotta fel a grúz elnöki székben Gamszahurdiát. Ezzel a kormányzatban a keményvonalas grúz nacionalisták kerültek döntő pozíciókba. 1992. február 21-én a Grúziát uraló katonai tanács érvénytelennek nyilvánította a szovjet időszak alkotmányát és ismét hatályba helyezte az 1921-es alkotmányt. Sok abház úgy tekintett erre a lépésre, mint autonómiájuk felszámolására. 1992. július 23-án a szakadár abház rezsim kikiáltotta a függetlenségét Grúziától, bár ezt a lépést más hatalom nem ismerte el. A grúz kormányzat Gamszahurdia híveit vádolta a belügyminiszter elrablásával és fogságba vetésével Abháziában. 3000 katonát vezényelt a térségbe a rend helyreállítására. Súlyos harcok bontakoztak ki Tbiliszi erői és az abház milícia között Szuhumiban és környékén. Az abház hatóságok elutasították Grúzia igényeit és invázióról beszéltek. Az egyhetes harc számos sebesülést okozott mindkét oldalon. Végül a grúz kormány erői ellenőrzésük alá vonták Abháziát és elvágták a régiót a külvilágtól. Az abházok katonai veresége vezetett egy sajátos szervezet megalakulásához. A Kaukázusi Hegyi Népek Konföderációja Észak-Kaukázus oroszbarát mozgalmainak gyűjtőszervezete volt. Részt vettek benne csecsenek, kozákok, oszétok, Oroszországból érkezett önkéntesek százai. Itt tevékenykedett Samil Baszajev, aki később a Moszkva-ellenes csecsen szakadárok egyik vezetője lett. Ők támogatták az abház szeparatistákat a grúz kormányzat ellenében. Beszámolók szerint reguláris orosz erők is beavatkoztak a szakadárok oldalán. Szeptemberben az abházok és orosz önkéntesek a tűzszünet megsértésével megtámadták a Gagrát, és Abházia jelentős részét megtisztították a grúz erőktől. Sevardnadze kormányzata Oroszországot gyanúsította a lázadók támogatásával, Grúzia területi épségének megbontásával, a grúz-orosz határ frontvonallá változtatásával. 1992 végére a lázadók ellenőrzésük alá vonták Abházia Szuhumitől északnyugatra eső részét. A konfliktus megoldatlan maradt 1993 júliusáig, amikor abház lázadók sikertelen támadást indítottak a grúz kézen levő Szuhumi ellen. Körülvették és lőtték a várost, ahol Sevarnadze csapdába esett. Július végén a grúzok győztesnek tekintették magukat. 1993 szeptember közepén az abházok újabb támadást indítottak. Tíznapos súlyos harc után 1993. szeptember 27-én elfoglalták Szuhumit. Sevardnadze éppen csak megszökött a halál elől, miután tarthatatlanná vált helyzete a városban. Akkor döntött a menekülés mellett, amikor a szeparatista mesterlövészek lőni kezdték a szállodát, ahol lakott. Abházok, észak-kaukázusi önkéntesek és szövetségeseik számos atrocitást követtek el a városban maradt grúzokkal szemben, ez a szuhumi mészárlás. A tömeggyilkosságok és rombolások még két hétig folytatódtak, ezerszámra haltak meg és tűntek el az emberek. Eduard Sevardnadze államelnök ezután igyekezett mérsékelt politikát folytatni, de Abházia, Adzsária és Dél-Oszétia önállósulása mellett a gyenge kormányzati hatalom, és a fegyveres erők nem egyértelmű helyzete is szerepet játszott a bizonytalan belpolitikai életben. Mindezek ellenére Grúzia nemzetközi megítélése kedvező volt, különösen a piacgazdasági reformok terén. 2003-ban a Soros György által is támogatott „rózsás forradalom” az ellenzéket juttatta hatalomba, Eduard Sevardnadze ellenállás nélkül mondott le. A nacionalista Miheil Szaakasvili lett az új államfő. A Moszkva által tovább szított belpolitikai feszültségek megmaradtak, csakúgy, mint a demokratikus politikai kultúra hiánya. A grúz parlament sokszor vált igen éles konfliktusok színterévé, Szaakasvili és pártja többször is rendkívüli állapotot vezetett be a sztrájkok és az ellenzék tüntetései miatt.
Grúzia köztársaság a Fekete-tenger keleti partján, a Kaukázus hegységben, Európa és Ázsia határán található. Egyesek európai, mások ázsiai országnak tartják. Lakóinak túlnyomó többsége ortodox keresztény. Északi szomszédja Oroszország, délről Törökország és Örményország, keletről Azerbajdzsán határolja. Az ország földrajzi-éghajlati szempontból változatos, egyaránt vannak alpesi és szubtrópusi klímájú területei. A grúz kultúra gazdag és ősi, gyökerei háromezer évre nyúlnak vissza az időben. A bor termelése Grúziában a történelem előtti időkben kezdődött, és máig az ország gazdaságának fontos részét képezi. Az ország évezredeken keresztül nagyhatalmak határvidéke volt, a grúz nép mégis fennmaradt, sőt a 12. század környékén Grúzia maga is regionális nagyhatalmi státuszra tett szert. A 4,4 milliós népességű Grúzia demokrácia, félelnöki köztársaság. Az ENSZ, az Európa Tanács, a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés, a WTO tagja és integrációra törekszik az Európai Unióval, valamint a NATO-val.
Grúzia- Nagykövetség, TbilisziCím: Elsőbeosztott, konzul:
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Gr%C3%BAzia |
|