Észak-Korea

Időzóna: közép európai idő + 9 óra

Főváros: Phenjan

Terület: 120 538 km²

Népesség: 22 665 345 fő

Népsűrűség: 198,3 fő/km²

Országhívószám: 850

Autójelzés: DPR

Elektromosság: 220 V

Államforma: szocialista népköztársaság

Hivatalos nyelv: kóreai

Vallások: buddhista, konfucionista

Hivatalos pénz: észak kóreai von

Domborzat

A 120 540 négyzetkilométernyi területű Észak-Korea a Koreai-félsziget északi részén fekszik. Területének mindössze 130 négyzetkilométerét borítja víz. A szárazföldeken három ország alkot vele közös határt; Kína és Oroszország északon és Dél-Korea délen, amitől egy két kilométer széles demilitarizált övezet választja el. Nyugaton a Koreai-öböl és a Sárga-tenger határolja. Az ország ezen része a Sárga-tenger felé lépcsőzetes lejtő valamint síkságokkal tagolt dombvidék. A keleti határt képező Japán-tenger partvidéke mentén a Thebek-hegység húzódik. Japán délkeletre fekszik az országtól, a Japán-tenger másik partján.

Legmagasabb pontja a Pektu, amely 2744 méter magas. Legalacsonyabb pontja a Japán-tenger partvidéke mentén található. A legjelentősebb folyók a Jalu és a Tumen.

Vízrajz

Észak-Korea északi és keleti hegyvonulatai alkotják az ország legtöbb folyójának vízgyűjtő területét. A legtöbb folyam nyugati irányban halad és a Sárga-tengerbe torkollik. A leghosszabb a Jalu (vagy más nevén az Amnok) folyó, amely 790 km hosszú. Teljes hosszúságából 678 km-en hajózható. A Tumen folyó, az egyetlen jelentős Japán-tengerbe ömlő folyó 521 km hosszú, de csak 85 km-en alkalmas vízi közlekedésre meredek lejtése miatt. A harmadik leghosszabb észak-koreai folyam a Phenjant kettészelő, 397 km hosszú Tedong. A gleccsertevékenység hiánya és a földkéreg stabilitása miatt a tavak általában kicsik. Észak-koreai adatok alapján az országban 124 termál- és gyógyvízforrás van.

Éghajlat

A 38. és 43. északi szélességi fokok között elhelyezkedő Észak-Korea éghajlata kontinentális jellegű, négy, jól elkülöníthető évszakkal. Az északi, hegyes területeken zord éghajlati viszonyok uralkodnak. Télen az időjárás leggyakrabban hideg, az ég felhőtlen. A Szibéria felől fújó szelek számos alkalommal okoznak heves hóviharokat. Phenjanban a januári legmagasabb és legalacsonyabb átlaghőmérséklet napközben -3°C és -13 °C. Csapadék decembertől februárig átlagosan 37 napon hullik. A nyarak rövidek, forrók, magas a páratartalom és nem ritka a csapadék a Csendes-óceán felől nedves levegőt szállító déli és délkeleti monszunok miatt. A fővárosban az átlagos legmagasabb és legalacsonyabb nyári hőmérséklet 29 °C és 20 °C. Az éves csapadékmennyiség fele a nyári időszakban hullik. A tavasz és az ősz átmeneti időszakát enyhe időjárás és enyhe légmozgás jellemzi. Az országot évente legalább egyszer tájfun sújtja.

Történelem

Amerikai bombatalálat éri Vonszan kikötővárost a koreai háborúban.

Korea a második világháború végén felszabadult a japán megszállás alól. Az ENSZ határozata alapján Koreát a 38. északi szélességi fok mentén kettéosztották egy szovjet és egy amerikai megszállási zónára. 1945 augusztusában szovjet fennhatóságú ideiglenes kormányzatot hoztak létre Phenjanban, amely a szovjetbarát Koreai Népi Demokratikus Köztársaság 1948-as megalapításáig állt fenn. Észak-Korea vezetője Kim Ir Szen lett. A kettészakadt ország fő célja az újraegyesítés lett. Dél-Korea jelentős amerikai segítséget kapott, az félszigetre amerikai harci alakulatok érkeztek az ingatag dél-koreai kormány megsegítésére. Észak-Korea reménye, hogy egy délen lezajló kommunista hatalomátvétel után egyesül az ország, szertefoszlott. Az északi kormány 1949-ben kezdett fontolóra venni egy esetleges erőszakos egyesítést, de a Szovjetunió támogatását nem tudták megszerezni. Miután 1949 júniusában kivonták az amerikai csapatokat Dél-Koreából és októberben kikáltották a Mao Ce-tung vezette Kínai Népköztársaságot, amely hajlandó volt segíteni Észak-Koreának, a Szovjetunió Sztálin vezetésével engedélyt adott dél megszállására. 1950. június 25-én Kim Ir Szen csapatai átlépték a határvonalat és Szöul felé vették az irányt: megkezdődött a koreai háború, a hidegháború első komolyabb konfliktusa. Az ENSZ lobogója alatt több ország, köztük az Egyesült Államok, Dél-Korea megsegítésére sietett és hamar visszaverték az északiak támadását. Kína belépésével fokozatosan egyenlővé váltak az erőviszonyok, a frontvonal a határvonal mentén állandósult. 1953-ban Észak- és Dél-Korea fegyverszünetet kötött, a két Korea azonban technikailag 2007-ig háborúban állt egymással. De 2007-ben 57 év után aláírta a békét a két koreai állam és megindult az első menetrendszerűen közlekedő vonat a két ország között.

A háború után Dél-Korea hadserege fokozatosan fejlettebbé és jobban kiképzetté vált. A békeszerződést számos határmenti hadművelet és merénylet tette próbára. Észak-Korea többször, így 1968-ban, 1974-ben és 1983-ban is megkísérelte megölni az aktuális dél-koreai vezetőket.

Észak-Korea Kim Ir Szen („a nagy vezér”) vezetése alatt állt 1948-tól az 1994. július 8-án bekövetkezett haláláig. Hatalmának első két évtizedében Észak-Korea gyorsan iparosodott, akkoriban iparilag fejlett országnak számított Ázsiában. Halála után fiát, Kim Dzsongilt nevezték ki a Koreai Munkáspárt főtitkárának (1994. október 8.). 1998-ban a törvényhozó testület megerősítette őt a Nemzeti Védelmi Bizottság elnöki pozíciójában, valamint az „állam legfelsőbb személyének” nyilvánította őt. Az ország nemzetközi kapcsolatai jelentősen javultak, és ennek eredményeként 2000 júniusában megtartották az első Észak-Dél csúcstalálkozót. Az Egyesült Államokkal való kapcsolatát jelentősen megterheli az, hogy az ország nemrégiben újraindította nukleáris programját.

Kim Dzsongil uralma alatt (az 1990-es évektől) az ország gazdasága jelentős hanyatlásnak indult, az élelmiszerhiány általánossá vált. A segélyszervezetek szerint több millió ember éhezik, emiatt számos észak-koreai lépte át illegálisan a kínai határt, hogy élelmet szerezzen. A 13. századtól állandó harc folyt Koreában az idegen hódítók ellen. A 13-14. században Korea mongol uralom allatt állt, a 14. század végén pedig a kezdetben kínai befolyás alatt álló Ji-dinasztia került hatalomra. 1637-ben a mandzsu Csing-dinasztiától került – kezdetben tényleges, később névleges – függésbe az ország. 1910-ben Japán annektálta Koreai-félszigetet majd annak északi része 1945-ben szovjet megszállás alá került, ahol szocialista berendezkedésű állam alakult. Az 1950 és 1953 között zajló koreai háborút követő fegyverszüneti egyezmény visszaállította a határt. Bár a két ország között politikai tárgyalásokra már az 1970-es évek elején történtek kezdeményezések, erre csak az 1980-as évek végén került sor, s az első hivatalos kormányzati szintű csúcstalálkozót csak 2000-ben tartották meg. 1945-től 1994-ig a Koreai Munkáspárt főtitkára Kim Ir Szen tartotta kezében a hatalmat, amelyet halála után fia Kim Dzsongil vett át. Miközben az ország népességének élelmezéséhez elengedhetetlenül fontosak a nemzetközi élelmiszersegélyek, addig az állami vezetés nagyszabású vegyi, biológia és nukleáris fegyverkezési programba kezdett, s továbbá az ország összes GDP-jének több mint 30%-át (!) fordítja a világ egyik legnagyobb hadseregének fenntartására.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság 1948-as kikiáltása

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot (KNDK) 1948. szeptember 9-én kiáltották ki a megszálló szovjet hadsereg ellenőrzése alatt. Habár egy Koreai Kommunista Párt is létezett akkoriban az országban, a szovjetek olyan kommunista vezetőket helyeztek az ország élére, akik a háború idején a Szovjetunióban tartózkodtak – ezt a módszert alkalmazták Kelet-Európában is. Ennek megfelelően, 1946 februárjában Kim Ir Szen lett kinevezve az Észak-Koreai Ideiglenes Népi Bizottság élére, amely 1948-ban került hatalomra az országban. Ekkor lett Kim Ir Szen az ország miniszterelnöke. Ezt a pozíciót 1972-ig megtartotta, amikor is ő lett az államelnök. A hatalom központjában mégis a Koreai Munkáspárt állt, aminek Kim volt a főtitkára.

A korai évek

Kim Ir Szen gyorsan egy szovjet stílusú államot hozott létre, amelyet a KMP (Koreai Munkáspárt) irányított egyeduralommal. Ők vezették be később az országban a tervgazdaságot, amely a mai napig jelen van Észak-Koreában. Az ország jövedelmező üzletei japán vagy koreai kézben voltak, de ezek nem akartak együttműködni az országgal. Ennek következtében 1946-ban megkezdték az államosítását ezeknek a vagyonoknak . Ekkor még csak a 70%-ot államosították, de 1949-re ez a szám már elérte 90%-ot. Mára minden gyár és külföldi és belföldi iparágazat az állam vezetése alá került.

A mezőgazdaság, amelytől az egész gazdaság függött, lassú fejlődésnek indult

A Koreai háború (1950-1953)

Kim Ir Szen nem fogadta el azt, hogy Korea ketté lett osztva. Syngman Rhee rendszerének megszilárdítása, és az 1948-as októberi forradalom elnyomása Dél-Korában végett vetett Kim reményeinek, miszerint az országot egy egyszerű forradalommal egyesíteni lehet. Ettől kezdve kínai és szovjet támogatást keresett ahhoz, hogy katonai erőkkel egyesítse Koreát. A majdnem teljes amerikai hadsereg dél-koreai kivonása után 1949-ben az országot már csak a Koreai Köztársaság Hadserege védte, ami akkoriban nagyon gyenge és tapasztalatlan volt. A KNDK hadserege elsőbbséget élvezett a déliekkel szemben, mivel számíthatott egy szovjet vagy egy kínai támogatásra, akik kiválóan harcoltak a japánokkal szemben.

Kezdetben Sztálin visszautasította Kim Ir Szen kérését, de a kommunisták győzelme Kínában és a szovjet atomfegyverek meggyőzték a szovjet vezért. Végül 1950-ben beleegyezett egy dél ellen irányuló invázióba. A szovjet szakértők segítettek megtervezni a támadást, valamint szovjet oktatók tanították ki a Észak-Koreai katonákat.

A KNDK 1950. június 25-én támadta meg Dél-Koreát óriási meglepetést okozva ezzel. Miközben a déliek felfogták volna mi történik, az Észak-Koreaiak már elfoglalták Szöult, és megkezdték az előrenyomulást a fésziget déli része felé. Viszont októberben az ENSZ hadserege az Amerikai Egyesült Államokkal az élen visszafoglalták Szöult, és kiszorították a Szovjet és Észak-Koreai katonákat Dél-Koreából. Később Phenjan-t is elfoglalták, így Kim Ir Szen-nek Kínába kellett menekülnie. Az amerikai csapatok (saját stratégiai szakértőik valamint felsőbb figyelmezetetés ellenére) nem álltak meg a Jalu-folyónál (amely jelenleg is a határt képezi Kína és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság között), így novemberben Kína, megtámadott ország ürügyét felhasználva, belépett a háborúba és decemberben visszafoglalták Phenjan-t, januárban pedig Szöul-t. Végül márciusban az ENSZ seregek visszafolgalták Szöult. 1953-ban a frontvonalon demilitarizált zónát hoztak létre, amely ma a két ország határát képezi.

A háború után Kim Ir Szen visszaállította az abszolút uralmát Észak-Koreában. A Dél Koreai kommunisták vezetőjét, Pak Hon-yongot felelősségre vonták a lakosság buzdításárt hogy támogassák Észak-Koreát, és 1955-ben ki is végezték.

A háború utáni évek

Az 1954-től 1956-ig tartó hároméves terv eltüntette a háború okozta károkat, és visszállította az ipari termelést a háború előtti időszak szintjére. Ezt egy úgynevezett ötéves terv követte 1957-től 1961-ig, valamint egy hétéves terv 1961-től 1967-ig. Ezek további növekedést hoztak az ipari termelésben és jelentős fejlődést hoztak az ország infrastruktúrájának. De a hatvanas években a KNDK gazdasága ugyanazokat az „eltorzulásra” utáló jeleket kezdte kimutatni, mint az összes többi szovjet államban. Ez főleg a nagyvárosok és a vidék közötti óriási különbségekben mutatkozott meg, és ennek hatására a mezőgazdasági termelés megrekedt. A fogyasztói áruk hiánya és a szociális infrastruktúra romlása hanyatlást hozott a termelésben a szigorú fegyelem ellenére.

A KNDK helyzetét bonyolította az 1960-ban kezdődő Kínai-Szovjet elszakadás. A Szovjetunió és Észak-Korea kapcsolata megromlott, amikor kitudódott, hogy Kim Ir Szen Kína oldalán áll, bár Kim arra használta ezt a helyzetet, hogy egy még független politikát hozzon létre. Ennek az eredmény az lett, hogy Szovjetunió kevesebb segélyt és bizalmat nyújtott az országnak, amelyet nem lehetett helyettesíteni a kínai támogatással, még akkor sem ha Kína mindenben hajlandó lett volna segíteni a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak. Amíg támogatta a kínai mozgalmakat látta, hogy a kulturális forradalom és a „Száz Virág Mozgalom” veszélyes és destabilizáló. Mint egy alternatíva, Kim támogatta a „Juche-t” („önbizalmat”), és ezzel egy marxista–leninista világnézetett hozott Koreának.

Alkotmány, államforma

Észak-Korea saját bevallása szerint dzsucse (önellátó) állam^[2] Kim Ir Szen, az államalapító, valamint fia és örököse, Kim Dzsongil személyi kultuszával. Kim Ir Szen 1994-ben bekövetkezett halála után nem neveztek ki senkit utódjául, hanem a köztársaság örökös elnökének kiáltották ki.

Észak-Korea megalakulása óta három alkotmánya volt. A jelenleg érvényben levőt 1998. szeptember 5-én fogadták el, az előzőket 1948-ban és 1972-ben. Az alkotmány szabályozza a kormányzat működését és a Koreai Munkáspárt jogköreit a kormányzással kapcsolatban.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás

Normálisan a miniszterelnök az állam vezetője, bár az igazi hatalom Kim Dzsongil kezében van, aki a KMP és a hadsereg feje. Ezen felül rengeteg más tisztség van még, de a Koreai Munkáspárt Főtitkári, a Nemzeti Védelmi Bizottság elnöki és a Koreai Népi Hadsereg főparancsnoki címe a legfontosabb. Az államon belül általában „kedves vezér” néven emlegetik, míg apját, Kim Ir Szent, „nagy vezérnek” hívják. A miniszterelnök elsősorban a gazdaságpolitikáért felelős. 2010. júniusában új miniszterelnököt neveztek ki Cshö Jongrim személyében.

A törvényhozás szerve a Legfelsőbb Népi Gyűlés, az ország egykamarás parlamentje. Tagjai a 687 választókörzet küldöttei, őket 5 évente választják meg. Minden küldött a Demokratikus Mozgalom a Szülőföld Egyesítéséért nevű pártot képviseli, amely alá a Koreai Munkáspárt is tartozik. Rendszerint csak évente párszor ülésezik, ekkor általában jóváhagyják az uralkodó párt döntéseit. Bár a Népi Gyűlés feladata a törvényhozás, gyakran átruházza ezt a hatalmat a kisebb, de erősebb elnökségre, amelyet a tagjai közül választanak. Az elnökség dönt akkor is, amikor a Gyűlésnek épp nincs ülésszaka.

Politikai pártok

Észak-Korea pártállam. Az uralkodó párt a Demokrata Mozgalom a Szülőföld Egyesítéséért, amely a Koreai Munkáspárt és két kisebb poltikai erő, a Koreai Szociáldemokrata Párt és a Cshondoista Cshongu Párt koalíciójából jött létre. Ezek a pártok nevezik ki a Legfelsőbb Népi Gyűlés összes képviselőjét.

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás

A Koreai-félszigetet először a tunguzok népesítették be, akik Ázsia északnyugati részéből érkeztek erre a területre (akárcsak Mandzsúriát), a koreaiak és a mandzsúriaiak még ma is mutatnak hasonlóságokat.

Észak-Korea buddhista és konfucianista vallási örökséggel rendelkezik, de kimutatható a kereszténység és a cshondoizmus hatása is. Az alkotmány szerint a vallásgyakorlás engedélyezett, bár az ország hivatalosan ateista. A legelfogadottabb vallás a buddhizmus, mivel az az állam szerint nagy befolyással bírt az ország történelmére, a keresztények viszont gyakran találják magukat szembe a hatóságokkal és gyakran üldözik is őket.

A koreaiak származásukat és nyelvüket tekintve egységesek. Habár Észak-Koreában nincsenek bennszülött kisebbségek, az országban él egy kis kínai közösség (kb. 50 000 fő).

Oktatási rendszer

Észak-Koreában az oktatásügy az állam szigorú ellenőrzése alatt áll. Az oktatás ingyenes, 4 és 15 év között kötelező. Az iskolarendszer 4 fokozatból áll: 2 éves óvodából (amelyből csak a második év kötelező), 4 éves általános iskolából (népiskolából), 6 éves középiskolából és a már nem kötelező felsőfokú oktatásból, egyetemekből és főiskolákból. Az írástudók aránya 15 év felett 99% hasonlóan a legtöbb fejlett és fejlődő országhoz. 2000-ben nyilvánosságra hozott észak-koreai adatok szerint több mint 2,2 millió gyerek járt óvodába, 1,6 millió általános iskolába és 2,1 millió középiskolába. Az ország több mint 300 felsőfokú intézményét csaknem 1,9 millió hallgató látogatta. A tanárok számáról szóló információk jóval régebbiek: az UNESCO 1988-as adatai szerint 232 000 tanár tanított az észak-koreai oktatásügyben.

2007-ben Észak-Korea megkezdte oktatási rendszerének reformját. Nagyobb hangsúlyt fognak fektetni az idegen nyelvek oktatására és a számítógépekkel való munkára, előnybe fogják helyezni a kreativitást a memorizálással szemben.

Gazdasági ágazatok

Az észak-koreai gazdaság meghatározó ágazata az ipar 43,1%-kal, ezt követik 33,6%-kal a szolgáltatások és 23,6%-kal a mezőgazdaság. Az ipar főként a harci eszközök gyártásán alapszik, de fontos a gépgyártás, a textilipar, a bányászat, a fémkohászat, a vegyipari termékek előállítása, az élelmiszerfeldolgozás és a turizmus is.

A koreai háború után romokban heverő mezőgazdaság fellendítése rendkívül nehéz feladat volt. Az ország csekély természeti forrásai korlátolták a mezőgazdasági növekedést. Az éghajlat, a terepviszonyok a termőföld minősége nem megfelelő a gazdálkodásos életmódhoz. Az összterület mindössze 18%-a, azaz 22 000 négyzetkilométer művelhető, mivel az ország nagy része egyenetlen, hegyes vidék. A csapadékmennyiség régiónként és évszakonként szabálytalanul váltakozik. Észak-Korea nagy részében az éves csapadék fele a három nyári hónapban hullik. Az időjárás nagyban függ a tengerszint feletti magasságtól is. A 400 méter felett fekvő területek a kevés csapadék és a terméketlen talaj miatt a legeltetésen kívül alkalmatlanok bármilyen mezőgazdasági kihasználásra. Az előbb felsorolt tényezők kedveznek a rizstermesztésnek a melegebb, öntöző- és árvízvédelmi rendszerekkel felszerelt területeken. Ahol azonban ezek hiányoznak ezen feltételek, a gazdálkodók kénytelenek az országban közkedvelt rizst gabonafélékkel és más növényekkel helyettesíteni.

A gazdálkodás a három nyugati tengerparti tartományban összpontosul, ahol hosszabb a tenyészidő, kedvező a terület magassága, a csapadék egyenletes eloszlása és a jó minőségű termőtalaj kedvezően hat a mezőgazdaságra. A keleti parton szintén egy hasonlóan alkalmas, keskeny öv fut végig a három keleti régióban. A belső tartományok azonban túl hegyesek, hidegek és szárazak a gazdálkodáshoz. Ezek a hegyek tartalmazzák Észak-Korea fakészleteinek nagy részét, a csúcsok lábánál pedig haszonállatok legeltetése és gyümölcsfák termesztése folyik.

Mivel a dzsucse, az állam hivatalos ideológiája az önellátáson alapul, az ország mezőgazdaságának a teljes lakosságot el kell látnia. A kormány egyik célja a városi és a vidéki rétegek közti különbségek csökkentése, ami a mezőgazdaság folyatos fejlesztését igényli. Az ország stabilitása egy folyamatos ütemben növekedő mezőgazdasági termeléstől és egy jól átgondolt árszabályozási rendszertől függ.

Az észak-koreai mezőgazdasággal legátfogóbban foglalkozó mű Kim Ir Szen Szocialista Agrárkérdés Országunkban című könyve, amelyben az író a kormány lehetőségeit feszegeti a mezőgazdaság terén. Kim alkotásában kihangsúlyozta a vidék technológiai és oktatásügyi fejlesztésének fontosságát, a köztulajdon és a közös vezetés kialakításának elkerülhetetlenségét. Az iparosítással 1945-ről 1990-re 63,5%-ról 26,8%-ra csökkentek a mezőgazdaságból származó bevételek. A foglalkoztatottak száma is csökkent: 1960 és 1989 között 23%-kal.

• Legfontosabb termesztett növények: rizs, kukorica, burgonya, kölesfélék, árpa, búza, szója, dohány
• Legfontosabb tenyésztett állatok: sertés, szarvasmarha, juh, kecske, selyemhernyó

A koreai ételekről,italokról

 Egy koreai étterembe lépve előbb-utóbb meg kell válni a cipőnktől. Ez néha már közvetlenül az ajtó után bekövetkezik, ahol az oldalfalakon alkalmas polcok sora található. Más esetekben - ha tolóajtókkal elszeparált 8-10 személyes étkezőfülkékben foglalunk helyet - ennek bejáratánál. Ilyenkor a fülke padlója egy lépcsőfoknyival magasabb. Az asztal rendszerint alacsony (kb. 30-40 cm), amit a padlóra terített párnákon ülnek körül. Az asztalok zöme beépített sütő-főző-melegítő alkalmatossággal bír. Ez lehet elektromos, de behozhatnak kis vaskosárban izzó parazsat is. Jobb helyeken az elegáns pincérnők be vannak drótozva: egyik fülükben mobil telefonszerű szerkezet fülhallgatója, ruhájuk nyakrészén kis diszkrét mikrofon - mindez arra szolgál, hogy csendben kiszóljanak a konyhába, ha valami hiányzik. Ilyenkor segítőjük pillanatokon belül nyitja a tolóajtót és beadja a kívánt ételt, italt, edényt.

 Ahogy Korea Kína és Japán között helyezkedik el, nekem úgy tűnt, hogy a konyhája is egyfajta átmenet a másik kettő konyhája között. Ami koreai sajátosság, az a kimcsi. Pontosabban a 80-100 féle létező kimcsi közül a kötelezően éppen felszolgált 2-3. De mi is az a kimcsi? Rendszerint valamilyen zöldség képezi az alapját, pl. kínai kel, vagy valamilyen retek. Ezt igen változatosan szeletelik (kis hasábokra vagy ultravékony szeletekre) és piros színű, jellegzetes csípős ízű, csilis-paprikás fűszerrel ízesítik. Az asztalt beborítja a mérhetetlenül sok kis tálka. A halak, húsok, fokhagyma gerezdek és gyöngyhagymák, uborka és sárgarépa szeletek mellett ott a kötelező feketés szója szósz is. Gyakran találunk fejes saláta leveleket vagy vékony, zöld, mérsékelten erős fűszerpaprikát is valamelyik tálkában. A salátalevélbe egy-egy húsdaabot csomagolhatunk és úgy kaphatjuk be, a kézbe vehető paprikából pedig egyszerűen harapni kell, miután megmártottuk valamiben. A rizs itt is elmaradhatatlan.

Enni persze pálcikával kell. Az evőpálcikák eltérően a Japánban és Kínában tapasztalttól inkább fémből vannak a fa helyett. A kézreálló két fémpálcika vastagabb vége általában szépen díszített. Az étkezés vége felé jut szerephez a hosszú, egyenes nyelű kanál is. A leves ugyanis ilyenkor jön... Míg minden más eddigi tálka tartalma közös préda, tehát bárki bármelyikből vehet, addig a levesestál egyéni. Egy levesben a húson vagy halon és zöldségeken kívül gyakori a tészta is. A tészta vékony szálú, barnás és igen hosszú. Kikanalazzák a leves zömét, majd a pálcikákkal megragadják a tészta egyik végét, és a tányér fölé hajolva szájba kapják, majd némi küzdelem árán felszívják. A szívó-cuppogó hangok nem illetlenek, ahogy a diszkrétebb csámcsogás sem. Állítólag a böfögés is az étellel való elégedettség kifejezése, de ilyennel nem találkoztam. A kb. 15 centis tengeri halból, a chokiból (ejtsd csoki) készült csípős, vöröses halleves nem áll nagyon távol a mi halászlénktől.

Ahol esznek, ott előbb-utóbb ivásra is sor kerül. Hideg, palackozott víz mindenütt van. A sört nem részletezem, mert az teljesen olyan, mint errefelé (azaz finom). A borkultúra és maga a nedű viszont már eléggé eltérő. Kezdjük magával az itallal. A bor lehet rizsbor, de készülhet erdei bogyós gyümölcsökből, és néha még szőlőből is. Sűrű, enyhén édeskés, alapanyagára jellemző enyhe utóízzel. Még ha rizsbor is, hideg! (Nem úgy, mint a langyosan ivott japán szake.) Kupica szerű, apró, decis üveg- vagy porcelánpohárból isszák. Fél literes, szép, opálos üvegpalackból töltik, vagy a palackok tartalmát egy kis füles-fedeles zománcos fémkannába öntik (mint a mi teáskannánk literes kivitelben), és onnan kínálják. Először a társasági hierrarchia csúcsán álló személynek (ez csak férfi lehet) kínálnak. Jobb kézzel kell nyújtani a poharat a töltésre. Udvarias gesztus, ha közben bal kézzel a poharat tartó jobbunk csuklójához érünk, de még nagyobb jólneveltség jele, ha bal tenyerünket jobb mellünkre helyezzük. Tölteni is csak jobbal illik, a ballal itt is csuklónk vagy mellünk érintése az elvárható. A töltést mihamarabb viszonozni kell. Magának senki sem tölthet. Régi szokás - amivel gyakran élnek is - hogy a poharat kiürítve átnyújtják a társaság egy másik tagjának. Ő megtisztelve érzi magát, átveszi, és várja, hogy az átnyújtó megtöltse neki. Majd ő is átadja saját korábbi poharát, amelybe rögtön tölt is. Ez után jön a koccintás, majd ivás, de nem fenékig. Egy jobb társaságban a poharak minden létező relációban gazdát cserélnek. Ha nincs szerencse, akkor a közös pohárhasználatot követően a herpeszek is... Tapasztalataim szerint a viszonylag kis termetű koreai férfi hatalmas mennyiségű ételt el tud tűntetni, de az itallal már mértékletesebben bánik.

Távozáskor megleljük a cipőnket. Gondos kezek időközben már orral a kijárat felé fordították. Fizetni a kijárati kasszánál kell, az asztalunkra lefelé fordítva elhelyezett, teljes fogyasztásunkat listázó nyomtatott számlát átadva. Kártyával fizetés az általános.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89szak-Korea

Fővárosa Phenjan é. sz. 39° 2′ k. h. 125° 45′39.0333333333, 125.75

Legnagyobb város Phenjan

Államforma Kommunista diktatúra

Vezetők Örökös elnök Kim Ir Szen Országvezető Kim Dzsongil Miniszterelnök Cshö Jongrim

Hivatalos nyelv Koreai

Függetlenség: 1919. március 1. Felszabadítás 1945. augusztus 15.

Hivatalos kikiáltás 1948. szeptember 9.

Népesség Népszámlálás szerint ismeretlen +/- Rangsorban 50. Becsült 22 665 345 fő (2009) Rangsorban 50. Népsűrűség 198,3 fő/km² Rangsorban 55. GDP 2009 Összes 28,2 milliárd (125.)
PPP: 40 milliárd Egy főre jutó 1161 (144.)
PPP: 1800 HDI (1995) 0,766 (75.) – közepes

Terület 120 538 km² Rangsorban 98 Víz 4,87 %

 Időzóna Koreai zónaidő (UTC+9)